3p

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar hatóságoknak a két gyermek mellett két másik magyar személyről is tudomása van, akiket a Hamász tart fogva Gázában.

Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben. A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Jerevánba, hogy magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk, és minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, azokat pedig mind hazahozták, akik ezzel élni kívántak.

„Sajnos az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász túszokat is ejtett. Az izraeli hatóságok előtt számos rendkívül súlyos kihívás áll jelenleg, ezek közül az egyik a túszok azonosítása” – emelte ki.

Aláhúzta:

most 225, Gázában fogva tartott túsz szerepel a nyilvántartásban, akik között harminc gyerek is van.

„Sok esetben még maguk a családok sem tudnak bejelentést tenni, hiszen több esetben előfordult az, hogy komplett családot raboltak el, vagy az elrabolt személyen kívüli családtagok mind meghaltak, ezért fordulhat elő az, hogy most már hosszú napokkal a terrortámadást és a túszejtést követően derülnek ki újabb és újabb információk” – mutatott rá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány a napokban három megkeresést is kapott arról, hogy magyar származású, illetve magyar állampolgársággal is rendelkező személyek is vannak a túszok között.

„Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt”

– sorolta.

„Szóval négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek, ezekről a túszokról tehát kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok” – tette hozzá.

Majd leszögezte, hogy folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is.

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a magyar érintettségű túszok minél előbbi biztonságba helyezése érdekében.

„Mivel azonban a túszejtés sajnos szó szerint is életbevágó kérdés, és itt nagyon fontos biztonsági szempontok vannak, ezért megértésüket kérem, hogy ennél több információt jelenleg nem tudok adni. És nem is fogunk ennél több információt adni mindaddig, amíg a túszokról biztos információnk nincsen, illetőleg biztonságba nem tudtuk helyezni őket” – jelentette ki.

„Szeretném a legfontosabbat még egyszer megismételni. Jelenleg négy, magyar állampolgársággal is rendelkező, illetve magyar származású túszról van tudomásunk, és a kiszabadításuk érdekében minden lépést, amit eddig megtehettünk, azt megtettük. És őszintén reméljük, hogy az izraeli hatóságok, illetve a kiszabadításban szerepet vállaló szervezetek sikerrel tudnak járni” – összegzett.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!