3p

„Rizikós, rövidlátó, buta politika” – jellemezi az Orbán-kormány Amerika-politikáját Yaro Patrice külpolitikai szakértő. Mi lehet ennek a rövid távú haszna és a hosszú távú ára? Hol csaphat le először Donald Trump? Hogyan használja az amerikai elnök a demokráciát a demokrácia lebontására? Mi lesz az első, sorsdöntő összecsapás az amerikai intézményrendszer és az elnök között? Ezek a kérdések is szóba kerültek a Klasszis Podcast legfrissebb adásában.

„A trumpi világban semmi nem elképzelhetetlen. Nagyon új világ jött el, és olyan dolgok történhetnek meg, amikről nem is álmodtunk, hogy megtörténhetnek, akár pár évvel ezelőtt sem, úgyhogy nem zárok ki semmit” 

– fogalmazott Yaro Patrice külpolitikai szakértő a Klasszis Podcast legfrissebb adásában, amelyben Donaldt Trump második beiktatását és második elnöki ciklusának első hetéről kérdeztük.

Kanada, Panama és Grönland mellett egy negyedik országgal is lehetnek érdekes tervei a régi-új amerikai elnöknek, és veszélyesebb lehet a világ azzal, hogy Trump újra az erőt és az érdeket helyezi a külpolitika középpontjába az értékek helyett.

Mi volt a legfurcsább Trump beiktatásában és miért maradt távol Orbán Viktor? Hogyan kényszeríti rá a szenátust az elnök „érdekes” jelöltjeinek elfogadására, és hogyan vághat vissza a „mélyállam”? Mi lesz az ukrajnai háborúval és miben reménykedhet Orbán Viktor? A válaszokért nézze vagy hallgassa meg a műsort!

Fejezetek:

00:00 Intró
00:45 Beköszönés
01:34 Donald Trump furcsa beiktatása
07:30 Potyogó kegyelmek, valós félelmek
10:53 Orbán Viktor, az ember, aki ott se volt
13:41 Berúgta az ajtót Trump – az első intézkedések
22:03 Kilőhetnek még valakit Trump mellőle?
27:01 Trump ökle lesújt – de visszavághat a „mélyállam”?
32:29 Megszállja Amerika Grönlandot? És Kanadát?
42:02 Mi lesz Ukrajnával? Amerikának érdekei vannak
45:07 Vigyázó szemeinket Kubára vessük?
52:41 Mikor húzzák le Rogán Antalt a listáról? Előny, hogy kicsi ország vagyunk?
01:01:43 Elköszönés

A korábbi adásokat itt érhetik el.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort: 

Podcast csatornánk elérhetőségei az összes elérhető platformon >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

Podcastjeink az Apple Podcasts-en >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!