A megszólaló amerikai illetékesek szerint az iráni ballisztikus rakéták Jordániában működő amerikai támaszpontokat vettek célba, a légvédelem minden érkező eszközt megsemmisített, így azok nem okoztak számottevő károkat. További részleteket egyelőre nem közöltek. Az Egyesült Államok közel-keleti erői vasárnap a Hormuzi-szoroshoz legközelebb fekvő iráni területen, a Larak-szigeten telepített két rakétaindító állást semmisítettek meg, amelyekről amerikai állítás szerint rakétákat akartak indítani, valamint az iráni Forradalmi Gárda tengeri aknák ismételt elhelyezésére készült a hajózási útvonalon. Az Egyesült Államok térségért felelős parancsnoksága a közelmúltban jelentette be, hogy sikerült minden aknát eltávolítani a Hormuzi-szorosból.
Az Iráni Forradalmi Gárda előzőleg azt közölte, hogy az amerikai légitámadásnak több iráni katona és civil esett áldozatul. A közel-keleti helyzet újabb kiéleződése 2 százalékkal lökte felfelé a kőolaj világpiaci árát. Az amerikai WTI 85 dolláron, a Brent pedig már 90 dollár felett jár.
(MTI)

