A Reutersnek egy magas rangú iráni tisztviselő beszélt arról, hogy mit is tartalmazna az a megállapodás, amelyet Donald Trump szerint vasárnap alá is írhat az Egyesült Államok és Irán. (Az iráni nyilatkozatok szerint részükről még fontolgatják a dolgot – ráadásul vasárnap délután Libanonban újabb légicsapásokat hajtott végre az izraeli haderő, ez is komplikálhatja a helyzetet.)
A tervezet a HVG fordítása alapján az alábbi pontokat tartalmazza az iráni forrás szeriint:
- Irán azonnal újranyitja a Hormuzi-szorost minden kereskedelmi hajó előtt, miközben az Egyesült Államok feloldja az iráni kikötők elleni tengeri blokádot. A blokád feloldása a memorandum aláírását követően azonnal megkezdődne, és 30 napon belül teljesen befejeződne.
- Az Egyesült Államok vállalja, hogy nem vezet be új szankciókat Irán ellen a végleges megállapodás megkötéséig.
- A végső megállapodást követően minden amerikai és ENSZ-szankciót Irán ellen egy előre egyeztetett ütemezés szerint feloldanának.
- Az Egyesült Államok ideiglenesen mentességet adna az iráni olajszankciók alól, lehetővé téve Teherán számára az olajértékesítést és bevételek szerzését.
- Az Egyesült Államok 25 milliárd dollárnyi befagyasztott iráni vagyon felszabadításáról is rendelkezne.
- Washington regionális szövetségeseivel együtt egy újjáépítési és fejlesztési tervet készítene Irán számára, amelyet 60 napon belül meg kellene tárgyalni és Iránnal egyeztetve véglegesíteni.
- Irán vállalja, hogy nem állít elő és nem szerez be nukleáris fegyvereket.
- A végleges megállapodásig Irán fenntartaná nukleáris programjának jelenlegi állapotát, tartózkodva a további urándúsítástól és a nukleáris létesítmények bővítésétől.
- Az Egyesült Államok beleegyezne abba, hogy Irán a jövőbeni átfogó megállapodás keretében saját területén hígíthassa a magasan dúsított uránkészletét.
- Irán nukleáris programjáról, az urándúsításról és a készletek kezelésének mechanizmusairól a memorandumot követő 60 napon belül tárgyalnának, és ezeket a végleges megállapodásban rendeznék.
Jól látható, hogy az iráni nukleáris program körüli részleges iráni engedményekkel szemben szinte teljesen az iráni érdekeknek megfelelő ez a megállapodás – persze nem szabad elfelejteni, hogy iráni forrásból is származik, tehát elképzelhető, hogy a valódi tervezet nem pontosan így néz ki.


