2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Moszkva-Phenjan barátság bizonyítékai is ukrán célpontokra zuhanhattak, az ENSZ és a NATO is foglalkozni tervez a kialakult helyzettel. Háborús hírek péntek reggel.

  • Észak-Koreától kapott ballisztikus rakétákkal is támadott ukrán célpontokat Oroszország az elmúlt hét során, állítja a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby. A rakéták hatótávolsága nagyjából 900 kilométer lehet. Kirby kitért arra is, hogy ez az Oroszországnak nyújtott észak-koreai katonai támogatás „jelentős és aggasztó eszkalációja”, Amerika és szövetségesei pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé tervezik vinni a kérdést, mivel úgy vélik, ezzel Oroszország az Észak-Korea elleni ENSZ-szankciókat is megsérti. A feltételezések szerint Phenjan cserébe fejlett katonai és rakétatechnológiát kaphat Moszkvától cserébe.
  • Az oroszok Irántól is ballisztikus rakétákat terveznek vásárolni, adta hírül a Wall Street Journal amerikai tisztviselőkre hivatkozva. Ezek rövidebb hatótávolságú eszközök lennének, ám így is növelhetnék az oroszok képességeit ukrán célpontok elleni támadások végrehajtására.
  • Laptársunk, a Privátbankár hosszabb cikkben foglalkozott azzal, hogyan hajtják végre ezeket a támadásokat az orosz erők.
  • A múlt héten Kijev ellen végrehajtott orosz támadás halálos áldozatainak száma 32 főre emelkedett az ukrán hatóságok csütörtöki közlése szerint. A háború kezdete óta ez volt a legtöbb áldozatot követelő támadás az ukrán főváros ellen.
  • Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tanácskozást hívott össze NATO diplomatái és ukrán tisztviselők részvételével január 10-ére. A megbeszélés témája Oroszország váratlan hevességű légitámadásai lesznek.
  • Orosz hackerek már legalább tavaly május óta „benn tartózkodtak” a Kyivstar ukrán telekommunikációs vállalat rendszereiben, állítja Illia Vityiuk, az ukrán kibervédelmi hatóság vezetője. A szolgáltató hálózata nemrég napokra elérhetetlenné vált egy kibertámadás következtében.

  • Lengyel gazdálkodók újra blokád alá vették a medyikai határátkelőt az ukrán határon.
  • Az ukrán vezérkar szerint az ukrán erők eddig 6 ezer orosz harckocsit semmisítettek meg a harcok során.
  • Tovább folynak a harcok a frontvonal több szakaszán is, Kreminna és Avgyijivka térségében az orosz erők némi előrehaladást tudtak elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!