2p

Az Európai Parlament (EP) ma tette közzé az Eurobarometer című felmérését.

A magyarok közül a legtöbben (53 százalék) az emelkedő árakat és a megélhetési költségeket nevezték meg annak okaként, hogy részt vettek az idén júniusi EP-választásokon, írta laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár a felmérésre hivatkozva.

A motiváló erők között a második helyen a gazdasági helyzet (46 százalék), a harmadikon a nemzetközi helyzet (36 százalék) végzett, ezt követte az egészségügyi és társadalmi jólét (35 százalék), majd a jogállamiság helyzete (32 százalék).

Kitartunk az EU mellett
Kitartunk az EU mellett
Fotó: Depositphotos

A felmérésből kiderül az is, hogy tízből hét európai úgy gondolja, hogy országa számára előnyös volt az EU-tagság, és ez az arány az elmúlt években stabil maradt.

A magyar válaszadóknak pedig 74 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Magyarországnak az uniós tagság előnyére vált, és mindössze 21 százalék szerint vált hátrányára.

A négy legfontosabb ok, ami miatt a magyarok előnyősnek tartják a tagságot: az új munkalehetőségek (40 százalék), az ország gazdasági fejlődése (34 százalék), az életszínvonal emelkedése (22 százalék), a tagállamok közötti együttműködés (20 százalék). 

A teljes cikket itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!