4p

Kevés dolog olyan trükkös a politikában, mint a Donald Trumppal való találkozás, ez azonban nem jelenti azt, hogy a telefonbeszélgetés sokkal egyszerűbb lenne.

Orbán Viktor viszonylagos rendszerességgel telefonál Donald Trumppal, ám a Politico a brit miniszterelnökök példáján keresztül mutatta be, hogy miért nincsen könnyű dolguk azoknak a külföldi vezetőknek, akik szeretnének telefonon szóba elegyedni a második ciklusára visszatért elnökkel. Mindezek alapján a magyar kormányfőnek sem.

Donald Trump első ciklusa alatt az Egyesült Királyság két tory (konzervatív) miniszterelnököt fogyasztott el, és az elnökkel folytatott telefonbeszélgetéseik egyfajta szórakoztató műsorként szolgáltak a Downing Street 10. szám alatt, ahogy a tanácsadók összegyűltek, hogy a főnökük dolgozószobájában kibontakozó beszélgetést végighallgassák. A portálnak egy résztvevő úgy számolt be ezekről a beszélgetésekről, hogy a napirendet finoman szólva is lazán kezelte Trump. Ha például a kereskedelemről vagy Izraelről szólt az eredeti hívás, az elnök előbb vagy utóbb kitért kedvenc témáira, így a golfra, vagy Skóciára, ahol golfpályái vannak, de a szélturbinákról is szívesen beszélt – előfordult azonban, hogy saját bírósági ügyeiről mondott ezt-azt. Trumpnak emellett eszébe jutott az is időnként, hogy II. Erzsébet királynő egészségi állapota után is érdeklődjön.

Célratörő hívás

A megkérdezett tanácsadó úgy fogalmazott, hogy mindenkinek, aki Trumppal tárgyal, „egyenesen a lényegre törőnek, határozottnak és nyíltan alkuképesnek kell lennie”. Hozzátette, ha ő személyesen tárgyalni akarna az elnökkel, legfeljebb egy-két témát tervezne, és szerencsésnek érezné magát, ha mindegyikre érdemi választ kapna.

A brit miniszterelnök példája a magyar kormányfő beszélgetéseihez is jól jöhet
A brit miniszterelnök példája a magyar kormányfő beszélgetéseihez is jól jöhet
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

May felsült

Keir Starmer jelenlegi brit miniszterelnök a beiktatása előtt már beszélt Trumppal, azóta azonban még nem volt erre lehetősége, így jól teszi, ha tanul elődjei példájából: különösen Theresa May esetéből. A hagyományos gondolkodású May ugyanis egész egyszerűen nem volt egyenrangú partnere Trumpnak a beszélgetések során, az üzletemberből avanzsált elnök könyörtelen, piaci körülmények közt edződött modorával egészen ledózerolta a kormányfőt. A beszélgetésen jelenlévő tanácsadó úgy fogalmazott, hogy

„fogalma sem volt arról, hogyan kell bánni olyasvalakivel, mint Trump. Egy lelkész lányát küldtük el, hogy egy nagyon-nagyon keménykezű, könyörtelen üzletemberrel tárgyaljon, aki azért volt ott, hogy a legjobb üzletet kösse az amerikaiak számára.”

Trump emellett a telefonhívásokat arra is használta, hogy kifejtse véleményét a világ más vezetőiről – még Mayt is becsmérelte, miközben utódjával, Boris Johnsonnal beszélt. A politikus egyébként lényegesen jobb viszonyt ápolt Trumppal, ezt részben azzal érte el, hogy jó érzékkel hízelgett neki, és azt mondta, hogy hagyja figyelmen kívül az olyan „fanyalgókat”, mint Sadiq Khan londoni polgármester, ezzel a hízelgéssel pedig például rávette arra, hogy vonja vissza a Piers Morgan televíziós műsorvezetőnek adott interjúját. A megkérdezett tanácsadók szerint ugyanakkor Johnson nem kedvelte Trumpot, véleményük szerint „vulgárisnak és egy kicsit idiótának” tartotta az elnököt, de ügyesen tudott vele bánni.

Trump könyve a titok

Ha tehát Orbán Viktornak tanácsra van szüksége a Trumppal megejtett számos telefonbeszélgetéshez, a brit kormányfői tanácsadók azt javasolják, hogy olvassa el az elnök Az üzletkötés művészete című könyvét. Ugyanis esetében a szokásos „serpa” eljárás – amelyben a tanácsadók pontosan kidolgozzák, hogy az egyes vezetők mit fognak mondani, és maga a találkozó többnyire csak formalitás – nem alkalmazható.

A tanácsok szerint Trump úgy tekint magára, mint a legfőbb tárgyalófélre, és ez bizonyos szempontból korlátozza a stábja néhány más tagjának politikai hasznosságát, akik sokszor egyáltalán nem tudják, hogy mi jár a fejében – ezért jobb egy személyes találkozásra törekedni.

Egy másik tanácsadó a tisztelet fontosságát szögezte le, mint mondta, előfordul, hogy az elnök „mond néhány őrült vagy kiszámíthatatlan dolgot, de szinte mindig van mögöttes érv vagy tárgyalási alap”. Ha pedig minden más kudarcot vall, az ország golfpályái mindig jó beszédtémát jelenthetnek – vajon Orbán Viktor mennyire ismeri ki magát a golfreszortokban?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!