Az ukrajnai tél leghidegebb napjai előtt érte az eddigi legnagyobb támadás a kijevi hőerőművet. Négy kerület összesen 417 ezer lakója maradt áram nélkül, a leállás az ukrán főváros legnépesebb kerületét, Desznyianszkijt is érintette. Csak Kijevben több mint ezer épület áll azóta is fűtetlenül, hétvégén pedig akár mínusz 27 fok lehet. Vitalij Klicsko polgármester arra kérte a lakókat, hogy ha van lehetőségük, ideiglenesen hagyják el a várost: akik maradtak, kedden az ötödik napot élik sötét, hideg lakásokban.
Ukrajnának hatalmas generátorállománya van, a nagyvárosokban szinte mindenkinek van otthon. Ezek a készülékek egy-egy elemmel három-négy órára biztosítanak áramot egy háztartásban. A pénteki támadás következtében azonban több mint ezer ablak tört ki a fővárosban, a lakások kihűltek, ezért a lakók leállították a forgalmat, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre. Az önkormányzat dolgozói melegedősátrakat állítottak fel, Julija Szviridenko miniszterelnök szerint a helyreállítást leghamarabb csütörtökre végezhetik el.
„A fűtés az igazi probléma, nem az áramkimaradás. Az emberek már gázrezsón melegítenek téglákat, az előrejelzések mínusz 27 fokot is mondanak hétvégére” – mondta a Klasszis Médiához tartozó laptársunknak, a Privátbankárnak Jarábik Balázs külpolitikai elemző. Ő több emberrel beszélt, akinek négy napja nincs fűtése otthon, de azt mondta, az éttermek, kávéházak, bankok, és a szolgáltatások többsége működik Kijevben.
Az elmúlt napokban tovább hűlt a hőmérséklet az ukrán fővárosban: napközben is mínusz 11 fok van, hajnalban mínusz 17 fokig hűlhet le a levegő, a hőérzet pedig ennél is alacsonyabb lehet. Budapesten a múlt heti fagyokat megelőzően kilenc éve volt példa hasonlóan hideg időjárásra.
Az ukrán energiaügyi miniszterhelyettes, Roman Andarak hétfőn arról beszélt: Kárpátalján 48 háztartás maradt áram nélkül, ez azonban a heves havazásnak, és nem orosz támadásnak köszönhető. „Mindenkinek van generátora. Nekünk, a bankoknak és a kisboltoknak is. Nem először csináljuk, már megszoktuk” – válaszolta lapunknak a beregszászi polgármesteri hivatal munkatársa.
A teljes cikket a Privátbankár oldalán olvashatják el.
