1p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A keretösszeg 70 százalékának lehívására mindenképp kötelezettséget vállaltak.

A közbeszerzési eljárás eredményei szerint egy éven keresztül a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezet biztosítja a hostesseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapítvány (MTVA) számára, a július 3-án aláírt egyéves szerződés 40 millió forint plusz áfáról szól - írja a Media1.

A portál utalt rá, hogy hostessek feladata az MTVA szervezésében, az MTVA székhelyén vagy külső helyszíneken megvalósuló rendezvényekre, illetve televíziós műsorok forgatására érkező vendégek fogadása, valamint egyéb eseményeken hostess tevékenység ellátása.

A szolgáltatás várhatóan havi 600-800 órát vesz igénybe. Ez azonban a műsorstruktúra miatt egyes hónapokban ennél több, más hónapokban pedig ennél kevesebb is lehet - tette hozzá a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!