4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A színházi büdzsék alakulását bemutató sorozatban immár a harmadik független műhely vezetőjét szólaltatjuk meg, a Pintér Béla Társulat képviseletében Mattyasovszky Bence producert. 

A pályáját színészként kezdő Pintér Béla 1998-ban mutatta be társulatával első darabját, a Népi Rablétet. Az elmúlt 24 év alatt 29 darabot írt és rendezett – ebből 28-at saját társulatával, egyet pedig a Katona József Színház meghívására készített. A 29 előadásból 22 jelenleg is repertoáron van, némelyik már több mint 20 éve fut.

Fotó: Mészáros Csaba
Fotó: Mészáros Csaba

Ez egy másik „Nemzeti Színház”

A társulat összetétele sokat változott az évek során, de a legtöbb repertoáron lévő produkciót eredeti formájában, és részben eredeti szereposztásban játsszák, a mai napig. Egy kritikus „Nemzeti Színháznak” nevezte Pintér Béla színházát, mert minden darab témája a magyar hétköznapokból, a minket körülvevő világból merít. 

A társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon, külföldön is. Rangos színházi fesztiválok vendégeként mutatták be előadásaikat New Yorktól Moszkván át számtalan nagyvárosban. A társulat munkáját számos hazai és külföldi szakmai elismeréssel díjazták az elmúlt évtizedekben.

Darabjai közül német, cseh, lengyel és kínai nyelven is olvasható jó néhány. Drámáit nem csak saját társulata játssza, az utóbbi években számos vidéki, illetve külföldi színház vett fel repertoárjába egy-egy Pintér-drámát, saját társulatuk előadásában.

Fotó: Mészáros Csaba
Fotó: Mészáros Csaba

Tavaly nőtt a bevétel, de nem eléggé

A Pintér Béla Társulatnak komoly rajongótábora van. Igaz, ahányszor láttam a társulatot, mindig másutt játszottak…

Két helyen tartjuk előadásainkat. Az egyik helyszín az eredeti SZKÉNÉ, ahol a 2023/2024 évadban három lesz látható, a másik az UP, ahol régebbi előadásaink és a kifejezetten oda készült, új produkcióink láthatóak.

Mekkora büdzséből tudnak gazdálkodni és mennyi lenne az ideális?

2022-ben a bevételünk 281 millió forint volt.  Az előző évhez képest ez 68 millió forintos növekedést jelent, miközben a támogatás 32 millió forinttal csökkent. Azaz mintegy 100 millió forinttal növeltük saját bevételünket egyik évről a másikra. Az ideális ennek mintegy másfélszerese lenne.

Az adományok már meghaladják az állami támogatás összegét

Melyek a legfontosabb bevételi források?

Tavaly a jegyár-bevétel, a működési támogatás, és az adományok voltak ennek tekinthetők, idén ez a sorrend változik. Bár továbbra is a jegyár-bevétel a legfontosabb, azonban az adományok már meghaladják az államtól kapott működési támogatásunkat, ami csak 14,4 millió forint.

Melyek a legkeményebb kiadások?

Az UP bérleti díja, illetve a KATA megszűnésével a művészek főállású foglalkoztatása.

Van-e, és honnan származik támogatás, barter, szponzoráció?

Leginkább magánszemélyektől vannak támogatásaink. Cégekre ez nem jellemző. 

Ez mire elég?

Reményeink szerint, a folyamatosan csökkenő állami szubvenció egy részét képes ellensúlyozni. Tekintettel arra, hogy Magyarországon az emberek jövedelme miatt nem lehet piaci áron adni a jegyeket, ezért, ha az állam ezt nem érzi feladatának minden szereplő esetében, a magánemberekhez kell segítségért forduljunk.

Mennyiben befolyásolják a rajongók érdeklődését a jegyárak?

A mostani gazdasági körülmények nyilván erősen. Mi csak abban bízunk, hogy mind a rajongóink, mind az „átlagnézők” tartják olyan fontosnak a nálunk folyó művészi munkát és a független társulatok túlélését, hogy a jegyek megvásárlásával támogatnak minket.

Min lehet, úgymond spórolni, és min nem?

Leginkább az emberi erőforrás költségén tudunk takarékoskodni, mert a nálunk szereplő művészek jóval kisebb gázsiért is eljönnek hozzánk fellépni.

A sorozat korábbi részei:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!