2p

Németország hazai összterméke (GDP) 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző három hónaphoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán ismertetett előzetes számításai szerint.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának növekedési üteme lassult a tavalyi utolsó negyedévben regisztrált 0,7 százalékhoz képest.

A növekedés elmarad az elemzői várakozásoktól - emelte ki a Handelsblatt című üzleti lap az online kiadásában közölt összeállításában, rámutatva, hogy a Reuters hírügynökség elemzői körkérdése alapján 0,5 százalékos növekedésre lehetett számítani.

A növekedést a külkereskedelem fékezte: az előzetes számítások szerint Németország az év első három hónapjában ugyan valamivel több árut és szolgáltatást exportált, mint 2014 utolsó negyedévében, de az import sokkal nagyobb mértékben bővült.

A növekedést belgazdasági tényezők támogatták, növelte vásárlásait a lakosság és az állam is, és növekedtek a beruházások - derül ki a Destatis jelentéséből.

Éves összevetésben - a tavalyi első negyedévhez képest - 1 százalékkal nőtt a német GDP.

A 81 millió lakosú országban az első negyedében 42,4 millió volt a foglalkoztatottak száma, ez 275 ezerrel, 0,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a statisztikai hivatal.

A német kormány előrejelzése szerint az idén és jövőre egyaránt 1,8 százalékkal növekedik a GDP a tavalyi 1,6 százalék után.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!