2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 13,5 millió forintos bírságot szabott ki az EsoTV Magyarország Kft.-re az általa készített és több televíziós csatornán adásba kerülő EZO.TV című műsor miatt, mivel megállapította, hogy a vállalkozás agresszíven ösztönözte betelefonálásra a nézőket, és megsértette a szakmai gondosság követelményét - közölte a versenyhivatal az MTI-vel kedden.

A vizsgálat során a GVH megállapította: a műsorvezető és a műsorban megjelenő szöveges tájékoztatások, feliratok szisztematikusan, egymásra épülve, folyamatosan azt az üzenetet közvetítik a fogyasztók felé, hogy éppen egyetlen fogyasztó sem kezdeményez telefonhívást, így azonnal segítséget kaphatnak aktuális problémáikra. A kihagyhatatlan megoldásokat, a visszautasíthatatlan segítséget hangsúlyozó kifejezésekkel sürgetően arra ösztönözték a fogyasztókat, hogy azonnal telefonáljanak.

Arra azonban nem hívták fel a figyelmet a GVH közleménye szerint, hogy a telefonhívás nem garantálja a közvetlen műsorba kapcsolást és azt sem, hogy az általuk kiválasztotthoz kerülnek. Arról sem tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a várakozás időtartamát és a bekapcsolásra nem kerülő hívásokat is kiszámlázzák, miközben a várakozás alatt jellemzően elhangzott a „kérem tartsa a vonalat” üzenet, ami várakozásra ösztönözte a telefonálókat.

A GVH megállapítása szerint az EZO.TV műsor a várakozási jellemzők miatt valójában több szerencseelemet, bizonytalansági faktort tartalmaz, így a műsor alapvetően nem különbözik azon interaktív betelefonálós műsoroktól, ahol a fogyasztó valamilyen nyeremény miatt emelt díjjal betelefonál a játékba, ahova a bekerülési esély is alacsony a véletlenszerű bekapcsolás miatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!