A hajósok évszázadokon át keresték az úgynevezett északkeleti átjárót, amely Szibéria északi partvidéke mentén vezet az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra, s hosszú ideig még azt sem tudták, van-e szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között.
A kutatásban a 17. századtól, amikor az érdekeit féltő Oroszország többé nem engedett idegen hajósokat Arhangelszknél tovább, a kozákok jártak élen. 1648-ban Szemjon Gyezsnyov a Kolima folyó torkolatától indult keletre, ki is jutott a Csendes-óceánra, de jelentése elkallódott. 1728-ban az orosz szolgálatban álló Vitus Bering egyértelműen megállapította, hogy a két kontinens között nincs szárazföldi összeköttetés (a két földrészt elválasztó szoros ma az ő nevét viseli), s 1732-ben egy orosz hajó feltérképezte Alaszka északnyugati partjait. Bering egy újabb expedíció során 1741-ben partra szállt egy alaszkai öbölben, ezzel megkezdődött a terület orosz birtokba vétele.
Alaszka az észak-amerikai kontinens északnyugati részén fekszik, területe 1,7 millió négyzetkilométer. Az első emberek mintegy 12 ezer éve jelentek meg itt, feltételezhetően az akkor még létező földhídon vándorolták át Ázsiából, s innen indult meg az amerikai kontinens benépesülése.
A Bering útja után Orosz-Amerikának elkeresztelt, a cár fennhatósága alá került területen 1781-ben létesült az első állandó orosz település, amelynek már iskolája és temploma is volt. I. Pál cár 1799-ben kormányzót nevezett ki, akinek székhelye a mai Sitka helyén lévő Novo-Arhangelszk lett, s életre hívta az Orosz-Amerikai Társaságot, amely egyedáruságot kapott a rendkívül jó minőségű alaszkai szőrmével való kereskedésre, de ennek fejében újabb és újabb területekre kellett kiterjesztenie az orosz ellenőrzést. A jobbára a part mentén és a szigeteken maradó oroszoknak azonban a 19. századtól komoly versenytársakkal kellett szembenézniük: Kanada felől megjelentek a britek, majd az amerikaiak is.
Az orosz kormányzat a vereséggel végződött krími háború (1853-1856) után egyre komolyabban kezdte fontolgatni, hogy feladja a ráfizetéses kolóniát. Az itt élők ellátása egyre nagyobb összegekbe került, a túlvadászat miatt a prémek minősége romlott, a hatalmas területet értéktelennek, stratégiai szempontból védhetetlennek tartották. Úgy vélték, hogy ha megszabadulnak tőle, erőiket Kelet-Szibériára összpontosíthatják, és megelőzhetik az elkerülhetetlennek látszó összeütközést az Egyesült Államokkal. Alaszkát először a briteknek kínálták fel, de ők nem éltek a lehetőséggel, William Henry Seward, Andrew Johnson elnök külügyminisztere viszont hajlott az egyezségre.
Az oroszok washingtoni nagykövetüket, Eduard de Stoeckl bárót bízták meg a tárgyalásokkal. A szerződést hónapokig tartó egyezkedés után, 1867. március 30-án írták alá, a 7,2 millió dolláros ár körülbelül 5 centet jelentett hektáronként. A közvélemény kedvezően ítélte meg Alaszka megvételét, de a takarékos kongresszus meggyőzése az akkoriban csillagászatinak számító összeg megszavazásáról nem ment könnyen.
A sajtóban csak "Seward jégszekrénye", "Seward bolondériája" jelzőkkel illették az ügyletet. Az ellenzék hónapokig elnyújtotta a vitát, végül nem kis részben az orosz nagykövet, Stoeckl ügyes megvesztegetései biztosították, hogy 1868. július 14-én pontot tehettek az üzlet végére. (Oroszországban sokáig tartotta magát a legenda, hogy a szerződés csak 99 évre szólt, és a becsületes oroszokat végül becsapták.)
Orosz-Amerika hivatalos átadása még a törvényhozási döntés előtt, 1867. október 18-án megtörtént, azóta ez a nap Alaszka állam hivatalos ünnepe. Ezen a napon Novo-Arhangelszkben Lovell Rousseau amerikai tábornok és Alekszej Pescsurov orosz fregattkapitány jelenlétében ágyúk sortüzétől kísérve levonták az orosz és felvonták az amerikai zászlót, s ezzel egyidejűleg felszámolták az Orosz-Amerikai Társaságot. Ugyanaznap vezették be az Oroszországban használatos Julián-naptár helyett a Gergely-naptárt, és megváltozott a nemzetközi dátumvonal is. A területen élő mintegy 700 orosznak felajánlották az amerikai állampolgárságot, de többségük nem élhetett ezzel, mert a bevonuló amerikaiak elüldözték őket.
A történészek véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy Oroszország tudott-e arról, milyen értékes ásványkincseket rejt a potom összegért elkótyavetyélt terület. Alaszka ugyan néhány évtizedig csak kiadást jelentett az Egyesült Államoknak is, 1896-ban a Klondike folyó mentén aranyat találtak. Új aranyláz kezdődött, Alaszkába özönlöttek a kalandorok és szerencsevadászok. Ekkoriban éleződött ki egy hosszú ideig tartó területi vita a Kanadát ellenőrző Nagy-Britanniával, amely igényt tartott Alaszka délkeleti, aranyban gazdag lelőhelyeire. A viszályt 1903-ban választott bírósági döntés zárta le, amely az amerikai félnek adott igazat.
Alaszka 1912-ben lett territórium, majd fél évszázaddal később, az 1958. július 7-én tartott népszavazás eredményeként, 1959. január 3-án az Egyesült Államok 49. szövetségi állama. Első kormányzóját, két szenátusi tagját és egy kongresszusi képviselőjét ugyanabban az évben választották meg. Érdekesség, hogy a közvélekedéssel ellentétben a szövetségi állam fővárosa nem Anchorage, ahol a lakosság több mint fele él, hanem az alig 30 ezres Juneau.
MTI
