2p

Több mint 242 milliárd forint állami vagyont kezelnek a többségi állami tulajdonú, regionális vízműtársaságok - derül ki az Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium által végzett vizsgálatból.

A vizsgált öt regionális vízmű MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Németh Tibort, az értékelő konzorcium egyik vállalata, a BDL Környezetvédelmi Kft. vezérigazgatóját, aki elmondta: az állami víziközmű vagyon felmérése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletét követően indult meg. Bár készültek már előtte is vagyonértékelések a különböző vízműveknél, ezeket azonban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elutasította.

Az elmúlt időszakban 13 megyében, 434 érintett településén végeztek méréseket, ahol 1,879 millió folyóméter szennyvízhálózat és 9,202 millió folyóméter ivóvízhálózat, ezen belül 1569 darab úgynevezett pontszerű objektum vagyonértékelését végezték el.

A felmérésben az öt regionális vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt.  (ÉDV), a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV), valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) által kezelt állami víziközmű vagyont vették számba.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!