2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb települési hulladék keletkezik egy főre lebontva.

Magyarországon 378 kilogramm települési hulladék került a szemétlerakókba 2013-ban egy főre lebontva – derül ki az Eurostat adataiból. Ez a szám – bár első hallásra elképesztően magasnak tűnik – egyáltalán nem ad okot a szégyenkezésre, hiszen az európai unió átlaga 481 kg.

Persze ez csak környezetvédelmi szempontból öröm, hiszen a keletkező hulladék mennyisége a fogyasztástól függ és jellemzően azok az országok termelnek több települési hulladékot, amelyek lakói magasabb életszínvonalon élnek.

Így a legtöbb hulladékot termelők között találjuk Dániát, Svájcot, Luxemburgot, Németországot és Ausztriát. Ellenpéldának viszont ott van Ciprus és Málta.

A „környezettudatosak” között találjuk a románokat, a visegrádi országokat (így Magyarországot is) a balti országokat és Horvátországot. Bulgáriában viszont az életszínvonalhoz képest egész sok szemét keletkezik.

Egészen más képet kapunk, ha a 2003 és 2013 közötti változást nézzük. Magyarországon igen nagymértékű, több mint 18 százalékos volt a csökkenés, visegrádi társainknál ugyanakkor növekedett ez az érték. Csökkenés volt Romániában és Bulgáriában is, ugyanakkor az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is esett a mennyiség.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!