A lelőhelyet a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület északnyugati csücskében, a kínai-kazahsztáni határhoz közel fekvő Hszinjüan megyében találták a szakemberek.
A Hszinhua hírügynökség értesülései szerint ott legalább 53 tonna arany rejtőzhet, amelynek értéke a nemesfém jelenlegi árán számolva mintegy 20 milliárd jüan (3,2 milliárd dollár). Ezen kívül a három kilométer hosszú és 60-300 méter mély lelőhelyen több mint 31 ezer tonna réz is feltárásra vár - idézi a Hszinhua Ceng Hsziao-kangot, a terület geológiai és ásványtani irodájának vezetőjét.
Ceng elmondta: a helyi szakértők a kelet-kínai székhelyű Meisheng Csoporttal együttműködésben öt évig dolgoztak a lelőhely pontos helyének meghatározásán, és csaknem 150 millió jüant (25 millió dollár) fektettek a projektbe. A kitermelés 2015 végén indulhat meg, évente várhatóan három tonna aranyat bányásznak majd - sorolta a részleteket az irodavezető.
Ehhez hasonló nagyságú aranylelőhelyet csupán egy alkalommal, 1988-ban találtak a szakemberek, amely 50 tonna aranyat tartalmazott.
A fémkészletek kutatása a területen a jövőben is folytatódik, ugyanis szélesebb szomszédságában - Üzbegisztánban, Kirgizisztánban és Kazahsztánban - több aranybánya is van.
MTI