TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Az adó- és járulékbevétel tavaly 5.900 milliárd forint volt, ami 12,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke.

Az adóhivatal összességében teljesítette az adóbevételi előirányzatokat - mondta Király László György. Az szja-bevételek elmaradtak ugyan a költségvetési előirányzattól, azonban 1.274 milliárd forintról így is 1.314 milliárd forintra emelkedtek egy év alatt - közölte.

Az általános forgalmi adóból azonban sikerült a módosított előirányzatot meghaladni, ami 30 százalékos növekedést jelentett 2002-höz képest. Az áfa-bevétel tavaly közel 1.700 milliárd forint volt - mondta az APEH elnöke. Király László György közölte: az APEH tavaly megkezdte tevékenysége és szervezete átfogó korszerűsítését, ami öt-tíz évre meghatározhatja munkáját. Az adóhivatal ezzel komoly lépést tett az adóigazgatás korszerűsítésére - mondta.

Egy kérdésekre válaszolva Király László György közölte: még nincsenek adatai arról, hogy az adózók tavaly milyen mértékben vették igénybe a lakáshitel- és a Sulinet- kedvezményeket. Erre csak az adóbevallások feldolgozása után, a nyár elején lehet majd választ adni - mondta az adóhivatal elnöke. Az adóhivatal tavaly időben és pontosan eleget tett tájékoztatási kötelezettségének, így nem játszhatott szerepet László Csaba pénzügyminiszter lemondásában - közölte Király László György. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Elektronikus adózás: 2005-től mindenkinek lehet
Jelentősen túlteljesítette a terveket a VPOP

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.