2p

Ötmilliárd eurós (mintegy 1550 milliárd forint) adókedvezményt jelentett be az osztrák kormány szombaton kétnapos kormányülést követően.

A növekedés ösztönzése érdekében tervezett adóreform a jövedelemadó 36,5 százalékos adókulcsának 25 százalékra való csökkentését irányozta elő. Werner Faymann osztrák kancellár nem zárta ki, hogy még nagyobb engedményeket fognak bevezetni.       

Az adóreform 2016 januárjában léphet életbe, és több lépésben valósul majd meg. A pontos számok az állami költségvetés és a gazdasági konjunktúra alakulásától függően alakulnak majd – nyilatkozta az osztrák pénzügyminiszter, Hans Jörg Schelling az osztrák közszolgálati rádió műsorában szombaton.

Az adóreformmal foglalkozó bizottság decemberben kezdi el a pontos koncepció kidolgozását, és a reformcsomagot legkésőbb jövő év júniusáig terjeszti a parlament elé.       

Az adórendszer átalakítása a szociáldemokrata-néppárti koalíciós kormány legfontosabb intézkedéstervezete, a koalíciós partnerek a bevezetés időpontjáról és üteméről már régóta vitatkoznak. A szociáldemokraták már 2015-től elindították volna a reformot, a néppárt viszont óvatosságot ajánlott az európai stagnálás hatásai miatt. Az ausztriai jövedelemadó más fejlett ipari országokhoz viszonyítva az egyik legmagasabb.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!