2p

A pénteki közlönyben megjelent határozattal ismét egy nagyobb összeg átcsoportosítása történt meg. 

Három részletben összesen 71,6 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány. Az összeg úgy jön össze, hogy 

  • 33,7 milliárd forint a Központi Maradványelszámolási Alapból került elvonásra, 
  • 37,8 milliárd a Gazdaságvédelmi programok egyéb működési célő kiadásokai előirányzatot csökkenti, 
  • 100 millió forintot pedig a Miniszterelnökség fejezeti általános tartalék sorról vontak el. 

A Központi Maradványelszámolási Alapból elvont összegből számos célra jut a határozat szerint:

  • a legtöbb pénz, 15 milliárd forint a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra megy, 
  • 8,6 milliárd az egyetemeknek és főiskoláknak megy, 
  • 4,66 milliárd jut az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására, 
  • 2,3 milliárd megy az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatására, 
  • 1,4 milliárd jut az egyházi közfeladatellátási és közösségi célú beruházások támogatására, 
  • 655 millió forint pedig a versenysport támogatására. 

Utóbbival együtt már 10,8 milliárd forintra nőtt az összeg, amit a kormány veszélyhelyzetben a sportra fordított.

A Gazdaságvédelmi programoktól átcsoportosított 37,8 milliárd forintot kevésbé aprózták szét:

  • 14,9 milliárd forint az Eximbank Zrt. egyéb működési célú kiadásai megy, 
  • 11,4 milliárd az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok egyéb felhalmozási célú kiadásaira, vagyis összesen 13,7 milliárd ment a táborokhoz a pénteki átcsoportosításoknak köszönhetően. 
  • 6 milliárd forint állami beruházásokat fog szolgálni, 
  • 5,4 milliárd pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyéb felhalmozási célú kiadásait fedezi.

A Miniszterelnökségtől átcsoportosított 100 millió forint pedig a közgyűjtemények kiadásaira megy el. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!