3p

Az új amerikai kormány által beterjesztett gazdaságélénkítő csomag "800 milliárd dolláros tévedés" egy neves amerikai közgazdász szerint, aki a The Washington Post csütörtöki számában fejtette ki gondolatait.

Barack Obama óriási ösztönző csomagja jelenlegi formájában alig alkalmas arra, hogy növelje a fogyasztói költekezést és munkahelyeket teremtsen, írta Martin Feldstein, a Harvard Egyetem közgazdásza, az egyik vezető gazdasági elemző műhely, a Nemzeti Gazdasági Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója.

Feldstein szerint Amerika nem engedhet meg magának egy 800 milliárdos hibát, ezért a szenátusnak egy vagy akár két hónappal is el kellene halasztani a törvényjavaslat elfogadását a csomag alapvető átdolgozására.

A konzervatív közgazdász egyebek között rámutatott, hogy a minden alkalmazottnak nyújtandó évi 500 dolláros, összesen tehát 1000 dollárnyi adócsökkentés nem alkalmas a költekezés fokozására. Mint a tavalyi adókedvezmények is megmutatták, az ilyen átmeneti adóelengedésből a fogyasztók megtakarítanak vagy adósságot törlesztenek. A vállalatoknak nyújtandó, szintén átmeneti adócsökkentés a jelenlegi keresletgyenge környezetben ugyancsak kevéssé képes arra, hogy élénkítse a beruházásokat és növelje a foglalkoztatást.

Feldstein szerint az ösztönzésnek a háztartásokat kellene megcéloznia, azokat a fogyasztókat kellene támogatni, akik kocsit és más tartós cikket vásárolnak, a cégek pedig közvetlenül a beruházások után csökkenthetnék adójukat.

A közgazdász szerint Obama csomagjának kiadási oldala sem szerencsésebb, szerinte a javasolt intézkedések csak kevéssé növelhetik a munkahelyek számát. Mint kifejtette, az orvosi adatnyilvántartás digitalizálása kívánatos, de nem a leghatékonyabb útja a munkahelyteremtésnek. Feldstein azt is megkérdőjelezi, hogy a szövetségi államoknak kilátásba helyezett különböző központi segélyek élénkítenék a költekezést. A Harvard Egyetem professzora úgy látja, hogy Obama javaslata egy sor olyan infrastrukturális fejlesztést tartalmaz, amely csak lassan, több év alatt valósulna meg, nem olyan sebességgel, amilyenre szükség van ahhoz, hogy az amerikai gazdaság már 2009-ben vagy 2010-ben kilábaljon a válságból.

Martin Feldstein szerint Obama programjával nem annak hatalmas mérete a gond, hanem az, hogy csak csekély mértékben képes javítani a foglalkoztatáson, és túl kevés bevételt irányoz elő az óriási költségvetési hiány mellett.

A demokrata többségű washingtoni képviselőház előző este szavazta meg Obama két évre szóló, 819 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervét. A javaslatra az összes republikánus honatya és 11 demokrata képviselő is nemmel voksolt. A törvényjavaslatot a szenátusnak is jóvá kell hagynia, mielőtt az az elnök elé kerül aláírásra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!