A világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 április eleji találkozóján kiderült: már mindenki érzékeli, milyen mély válságba jutott a világgazdaság. A nagyhatalmak vezetői azt is felismerték, hogy mindenkinek áldoznia kell valamennyit, és így mindenkinek kicsit könnyebb lehet. Ennek értelmében hajlandók lesznek annyi pénzt befizetni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), amennyi nem csak rajtuk, hanem a perifériákon is segít. Káplár Norbert szerint azért ez csak időleges megoldása a felhalmozott problémáknak, és a jegybanki pénzkibocsátás nem válasz a legalapvetőbb kérdésekre.
Jobb lett volna hagyni bedőlni?
Az előző bő tíz év versenyszelleme felelőtlen hitelezésbe torkollott. Ebben a bankok játszották a vezető szerepet, de belefutottak az autóipari cégek és a biztosítási szektor is. Ám egyelőre csak a bankok megmentéséről van szó - megpróbálják az előző tíz év hitelezési szintjét fenntartani.
Ez nem is meglepő, hiszen az államok alapvető érdeke a hitelezés fenntartása. A bevételeik ugyanis a magánszemélyek költekezési kedvétől függnek, az ezen keresztül befolyt adókból tartják fenn a közszolgáltatásokat. Az államok azon törekvése azonban komoly ellentmondásokat tartalmaz, hogy fenntartsák a korábbi fogyasztási szintet, figyelmeztet a Raiffeisen üzletkötője.
Úgy véli, lehet, hosszabb távon jobb lett volna mindenkinek, ha kicsit magára hagyják a piacokat - oldja meg a gondjait csődökön és bedőléseken keresztül, mert ekkor az életben maradt cégek újabb teret kapnának és növekedési pályára állhatnának. Azonban nem ez történt, a válságot a hitelezési szint fenntartásával igyekszenek kezelni, miközben épp ez okozta a recessziót.
A japán példa - hiába erőlködtek
Ezért - minden optimista jóslat ellenére - Káplár Norbert úgy véli, hogy hosszan elhúzódó válságra kell számítani. Erre szerinte "remek" példa Japán, ahol már 1989 óta tart a recesszió. Ezt nem az extremitása miatt érdemes komolyan venni, hanem azért, mert megmutatja, mit okoz, ha egy állam túlzottan beavatkozik a piaci folyamatokba. A tokiói kormány mindent bevetett, amit csak tudott - részvényvásárlás, kötvényvásárlás, zombi bankokat hozott létre -, és mi lett az eredménye?
A tokiói tőzsde indexe, a Nikkei a húsz évvel ezelőtti 39 ezres szintről a mai nyolcezer körüli értékre csökkent. Akkoriban zajlott Japánban egy technológiai forradalom, amihez társult egy ingatlan lufi, majd egy hitelezési lufi is. (Az USA-ban a technológia felfutás a dotcom lufi idején volt, ami 2000 körül kipukkadt.)
Emiatt a mostani világgazdasági helyzet nagyban hasonlít a miniatürizálás miatt kialakult japán válsághoz. Akkoriban a japán polgároknak kilenc százalékos megtakarítási rátájuk volt, az amerikaiaknál ez a mutató jelenleg mindössze három százalék.(A válság kirobbanásakor pedig zéró volt a megtakarítási ráta.)
Ez azért érdekes párhuzam, mert a mostani világgazdasági válság akkor érhet véget, ha a megtakarítási ráta elér egy magas szintet, feltehetően legalább nyolc százalékot, és emellett a fogyasztás sem csökken tovább. Ezen két feltétel teljesülése azonban jelenleg nagyon messzinek tűnik.
Mik a jövő alternatívái?
A kilábalás feltétele az innováció és az alternatív energiák. De ennek kibontakozása nagyon lassú, ezért - Káplár Norbert szerint - a világgazdasági válság 2012-2013-ig is elhúzódhat. Még az sem biztos, hogy a mélypont az idén következik be, a recesszió szintű semmittevés pedig évekig eltarthat.
A rövid távú, gyors megoldáshoz csődhullámnak kellett volna bekövetkeznie, amit azonban megakadályoztak a folyamatos pénzosztások. Tipikus példa a General Motors vagy a Chrysler: ezen cégek „feneketlen hordóhoz” hasonlíthatóak, és sohasem fog megoldódni a problémájuk, magyarázza a Raiffeisen elemzője. Az ezen vállalatoknál dolgozó amerikaiak hatvan százalékkal keresnek többet, mint mondjuk a Toyota amerikai egységeinél foglalkoztatottak. Így nem marad pénz fejlesztésre (nem úgy a Toyotánál - lásd hibrid autók), ami pedig segíthetne elnyomni az olajlobbyt.
Érdekes kérdés, mi a gazdasági lufik alapvető oka. Káplár Norbert szerint talán a kapzsiság. Például az USA-ban olyan emberek is akartak házat venni, akik évente csak három hónapot dolgoztak, azt is a mezőgazdaságban, azaz valójában nem is volt rá pénzük.
Veszélyben a biztosítók
A biztosítók tíz évvel ezelőttig csak biztosítással foglalkoztak - nem gyűjtöttek betéteket, nem akartak nyugdíjakat fizetni. Ám keletkezett egy piaci rés, és elindultak a befektetési alapok, amelyek elvonták a tőkét a betétektől. Ezután a biztosító társaságok bankokat alapítottak (erre már Magyarországon is több példa akad), és mára kialakult egy likviditási lyuk. Nem csoda, hogy a német biztosítás felügyelet és az FBI folyamatosan vizsgálja a biztosítókat.
Káplár Norbert szerint ma már életveszélyes a biztosítási szektor, mert a legtöbb termékük alig ér valamit. Ha pedig még van is egy kis értéke, akkor sem biztos, hogy maga a cég egy idő után fizetni tud. Bár a legtöbb cég egészségesen működik, sokan túlnőttek a piacukon, és ezért komoly veszélyt hordoznak. Ez az egész világgazdaságnak gondot okozhat, hiszen az S&P500-ban ez a hetedik legnagyobb súlyozású csoport, figyelmeztet a szakember.
Varga M István
Menedzsment Fórum
