2p

A devizahitelek árfolyamának rögzítése nem lesz nagy hatással a forint árfolyamára, és kedvezően hathat a magyar gazdaságra, amennyiben a hitelek törlesztése folytatódik és a bankrendszer is fel tudja szívni a veszteségeket - közölte Ashraf Laidi, devizapiaci elemző.

Az elemző szerint egy ilyen lépéssel elkerülhetővé válik az, ami Írországban történt.

Laidi a Buda-Cash Brókerház meghívására tartott előadása előtt beszélt.

A forint árfolyamáról elmondta, ha a magyar kormány azt mutatja a piacnak, hogy folytatja tevékenységnek eddigi irányát, akkor a forint helyrehozhatja árfolyamának egy évvel ezelőtti veszteségeit. Ebben az esetben a világpiac általános kockázatkerülő attitűdje inkább forintvásárlási lehetőségeket teremt, mintsem a forint árfolyamának zuhanásához vezetne. A kereskedő emlékeztetett, áprilisban még - az idei év eddig eltelt részében - a forint teljesített a legjobban a régiós valuták közül.

Az elemző szerint az elkövetkező hetekben ismét megnőhet a piacokon a kockázatvállalási kedv és emelkedhetnek a részvényárfolyamok, ám a nagyobb gondok októberben, esetleg már szeptemberben jelentkezhetnek. Ekkor a jegybanki kamatlábak magasabbak lesznek, Kínát jobban fenyegeti majd a lassulás veszélye és a befektetők kiszállnak majd a kockázatosabb pozícióikból, és ez a forintot is érintheti - tette hozzá.

Laidi elmondta, a részvénypiacokon központi szerepet játszhat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, amely várhatóan nem folytatja júniusban lejáró mennyiségi enyhítési politikáját. A piac szempontjából a leglényegesebb kérdés az, hogy visszaforgatja-e, befekteti-e a megvásárolt papírok hozamait a jegybank és ezzel további likviditást pumpál-e a piacra - érvelt az elemző. A Fed vélhetően kitalálja annak módját, hogy - ha hivatalosan nem is, de - tovább folytassa eddigi enyhítési programját - tette hozzá.

A londoni kereskedő előadásában többek között amellett érvelt, hogy a forint árfolyamának ingadozásait alapvetően a nagyobb nemzetközi valuták erősségének változásai befolyásolják. Kitért az arany és ezüst árának elmúlt években tapasztalt emelkedésére is, s elmondta: a mostani áresés csak átmeneti lehet. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a tőzsde hetvenes években tapasztalt árfolyamzuhanását követő erősödést egy második, mélyebb esés követte, ami akár a mostani válságban is előfordulhat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!