4p

A most elfogadott adótörvények közül továbbra is az értékalapú ingatlanadót övezi a legtöbb kétség, derült ki a PricewaterhouseCoopers "Adóváltozások a gyakorlatban 2008" című csütörtöki konferenciáján. A lényegesebb módosítások közül érdemes megemlíteni a beruházások és a tőzsdei forgalom élénkítését célzó új társasági adó kedvezményeket, a közepes jövedelmű dolgozók nettó jövedelmi pozícióját javító adójóváírás változásokat, valamint a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek adminisztrációs kötelezettségének szigorodását. Nem valósult meg azonban a kisadók összevonása. Mfor.hu összefoglaló.

Marad az IPA, drágul a cigaretta

A társasági adó terén többek között a fejlesztési adótartalékra vonatkozó tételek módosultak. Ezentúl az adózás előtti eredménynek nem egynegyedét, hanem felét, de maximum ötszázmillió forintot lehet majd félretenni fejlesztésre.

Szintén kedvező, hogy jövőre már nemcsak ötmillióig, hanem ennek tízszereséig lehet tíz százalékos társasági adókulcs alapján adózni (az afeletti eredményt pedig 16 százalékos normál kulcs sújtja). De csak akkor, ha a cég az így elért hárommillió forintos (az ötvenmillió forint hat százaléka) megtakarítást beruházásra, hiteltörlesztésre vagy foglalkoztatásra (pályakezdő, megváltozott munkaképességű vagy munkanélküli felvételére) fordítja, és megfelel az ezen felül kötelező feltételeknek.

A különadóról szólva, ezt a tételt várhatóan 7 millió 137 ezer forint (2008. évi nyugdíjplafon) feletti jövedelem után kell fizetni. A fenti összeg a költségvetési törvényben kerül majd elfogadásra.

Helyi adók: értékalapú változások


Lényeges változás lesz a helyi adók terén. Egyrészt jövőre már nemcsak azoknak a magánszemélyeknek kell fizetniük luxusadót, akiknek százmillió forint számított érték feletti lakásuk van (mégpedig a százmillió feletti rész fél százalékát), hanem az adott értékhatár feletti ingatlanok után már minden cégnek, gazdálkodó szervezetnek is - kivéve az állami intézményeket. 2009-től pedig önkormányzatok már nem négyzetméter vagy a korrigált forgalmi érték alapján szedhetik be az építmény- vagy telekadót, hanem csupán számított érték alapján.

A helyi iparűzési adó (HIPA) marad, tekintve, hogy október 11-én született meg az uniós döntés, miszerint a HIPA mégsem ellentétes a közösségi joggal. A magyar önkormányzatoknak ezért december 31-ig hatályon kívül kell helyezniük az eddig alkalmazott adókedvezményeket és -mentességet.

Utóbbi lépésnek sokan nem fognak örülni. A konferencián példakánt elmondták, hogy az észak-alföldi régióban 2006-ban 6526 vállalkozás vett igénybe adókedvezményt a HIPA-hoz, ami cégenként átlagosan 743 ezer forintot tesz ki.

Rájár a rúd a dohányosokra


Két lépésben, áprilisban és szeptemberben is emelkedik a cigaretta és más dohánytermékek jövedéki adója. Ez lassabb tempó, mint az eredetileg eltervezett, amely minden bizonnyal a jól működő lobbi eredménye. Egyszerűsödik viszont a jövedéki engedélyeztetési rendszer. A vámszabályozás terén pedig bevezetik az elektronikus ügyintézéshez szükséges rendelkezéseket.

A sokszor módosított illetéktörvény ezúttal sem marad ki; változni fog az illetékfizetési kötelezettség, például a közigazgatási nemperes eljárásban csakúgy, mint a végzés elleni fellebbezésnél. Bővül viszont egyes büntetőügyekben a felmerülő illetékmentesség köre. Bekerül a törvénybe az adóbírság intézménye, szélesedik továbbá az adópolitikáért felelős miniszter hatásköre.

Változások az adózás rendjében

Annak ellenére, hogy bővül a bejelentendő adatok köre, az APEH korszerűsítéseket hajtana végre a bevallások terén, így például szélesedne az elektronikus ügyintézés lehetősége. Ezzel együtt előzetesen ellenőrzi majd az újonnan alakult vállalkozásokat és közzéteszi azon adózók nevét és főbb azonosító adatait, amely nyilvántartott adózása bármely 180 napos időszakban meghaladja a százmillió forintot.

Új végrehajtási forma ingóságok esetében az elektronikus árverés. Új szakasz rendelkezik továbbá az adószám visszamenőleges hatállyal történő igényléséről.

A most elfogadott törvényben rögzített változásokat pozitívumként értékelhetjük. Az emberek többsége talán túl sokat vár az új adójogszabályoktól, holott eget rengető módosítások nem történtek, mutatott rá Erdős Gabriella. Bizakodásra ad okot, hogy még ha kis lépésekkel is, de előre haladunk. Érdemi változásokra azonban a bürokrácia ésszerűbbé válása nélkül továbbra sem számíthatunk, tette hozzá a szakember.

Simon Rita


Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!