A magyar gazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016 negyedik negyedévében 0,4 százalékos háromhavi növekedést tudott felmutatni, ami a leggyengébb teljesítményű gazdaságok közé sorolja Magyarországot. Az Eurostat közlése alapján ennél gyengébbre mindössze 4 ország volt képes:
- a cseh és az olasz gazdaság egyaránt 0,2 százalékkal növekedett,
- a görög 0,4-gyel,
- a finn pedig 0,5 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévhez viszonyítva.
A helyzetünket árnyalja, hogy szintén 0,4 százalékos pluszt tudott felmutatni a belga, a német és a francia - vagyis az EU - legnagyobb gazdaságai is. Ellenben a régiónk - minket és a cseheket leszámítva - remekelt és az élvonalban van.
A legnagyobb bővülést Lengyelország mutatta, 1,7 százalékosat, mögötte a litván és a román gazdaság szerepel 1,3-1,3 százalékos plusszal. Jól teljesítettek még a bolgárok is, hiszen 0,9 százalékkal nőtt a gazdaságuk három hónap alatt. A szlovákok pedig ennél egy hajszállal maradtak el, 0,8 százalékkal nőttek.
Éves bázison sem állunk sokkal jobban
2015 utolsó negyedévéhez viszonyítva a magyar gazdaság 1,5 százalékkal nőtt az Eurostat közlése szerint, ami arra volt elég, hogy 5 országot utasítsunk magunk mögé:
- a belga, francia és olasz gazdaság egy év alatt 1,1 százalékot bővült,
- a görög és a finn pedig 0,3-0,3 százalékkal.
Az éllovasok szintén a régiónkból kerültek ki:
- a román gazdaság szárnyalt a 4,8 százalékos pluszának köszönhetően,
- a bolgárok 3,4,
- a lengyelek pedig 3,1 százalékos növekedést tudtak felmutatni.
A visegrádi országokhoz tartozó Szlovákia 2,9, Csehország pedig 1,7 százalékkal fokozta gazdasági teljesítményét 2016 utolsó negyedévében.
mfor.hu