3p

Az IMF/EU delegáció magyarországi látogatását követően kiadott közlemények alapján mindkét nemzetközi szervezet úgy véli, a magyar gazdaság további fejlődésének legérzékenyebb pontja az, hogyan, milyen mértékben indul be Magyarországon a növekedés - mondták az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a Raiffeisen Bank elemzői csapata szerint az idén még folytatódik a gazdasági recesszió Magyarországon, várhatóan 0,5 százalékos lesz a visszaesés, ez összhangban áll az IMF és az EU szakértőinek véleményével, akik szerint kérdéses, mikor lesz Magyarországon növekedés, beindul-e idén a gazdaság bővülése.

Az IMF által kiadott közlemény szerint új gazdaságpolitikai irányra van szükség Magyarországon a fenntartható költségvetési konszolidációhoz, a növekedés és a bizalom elősegítéséhez, a pénzügyi szektor rendbetételéhez és a strukturális reformok végrehajtásához. Az IMF delegációjának közlése szerint a 2012. évi 1,5 százalékos visszaesés után 2013-ban várhatóan stagnál a magyar bruttó hazai termék. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye részben strukturális okokra vezethető vissza, de egyes gazdaságpolitikai intézkedések is hátráltatják a kilábalást - szögezi le a valutaalap közleménye.

Török Zoltán a növekedést a magyar gazdaság legfájóbb problémájának nevezte, de hozzátette: az is látszik, hogy a kormányzat a növekedés beindítására, a növekedési fordulat megvalósítására törekszik. Ezt szolgálja, hogy egyes kormányzati intézkedések a fogyasztás esetleges bővítést szolgálják, ide lehet sorolni a rezsicsökkentést, vagy a nyugdíjemelést, amelyek a fogyasztás enyhe emelkedését hozhatják. A nettó export továbbra is jól áll, de a beruházásokat növelni kell, kérdés, hogy a jegybank következő vezetése és a kormány a bankszövetséggel egyetértésben milyen eszközökkel tudja újraindítani a hitelezést. Az idei költségvetés alakulását, a 3 százalékos hiány tartást illetően is kérdés, hogy a növekedési fordulat megvalósítása igényel-e plusz forrásokat. "A növekedés beindítása kapcsán politikai kérdés az, hogy a kormány 3 százalék alatt tartja-e az államháztartási hiányt" - mondta Török Zoltán.

Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője  arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMF 2013-ban 3,25 százalékos GDP-arányos hiányt vár, és a következő években is 3 százalék fölötti deficitre számít, így kérdés az, hogy Magyarország további intézkedések nélkül ki tud-e kerülni az EU túlzottdeficit-eljárása alól.

Az, hogy Magyarország növekedési kilátása gyenge, a leggyengébb a régióban, a korábbi IMF/EU-véleményekben is szerepelt. Hozzátette: a gyenge növekedés kérdésköre azért lehet problémás, mert gyenge növekedés mellett a 3 százalékos vagy az alatti GDP-arányos hiány nehezen tartható fenn - mondta az Erste vezető elemzője. Emellett az is figyelemre méltó, hogy az IMF 2015-re 2 százalék körüli, alatti hiányt tart célszerűnek a csökkenő adósságpálya fenntartásához - emelte ki Árokszállási Zoltán.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!