2p

A szegények javára kellene felajánlaniuk milliós prémiumaik zömét a londoni City bankárainak, mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit munkáspárti kormány egyik vezető tisztviselője. Szerinte ha ezt nem teszik meg önként, "van más módja is" a kérdés megoldásának.

Peter Hain északír-ügyi miniszter, aki jelöltette magát a Labour helyettes vezetői posztjára Tony Blair kormányfő őszig várható távozása után, a konzervatív The Sunday Telegraphnak azt mondta: a londoni pénzügyi negyedben kiosztott több millió fontos jutalmak "groteszk" méretű vagyoni különbségeket eredményeznek, amelyek "táplálják az irigységet és a bűnözést". Hain szerint az átlagfizetésből élők úgy érzik, hogy kialakult "egy szupergazdag osztály a csúcson". Amikor négyezer citybeli alkalmazott több mint egymillió font prémiumot kap, "azt az emberek nem tartják arányosnak", tette hozzá.

A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központja (CEBR) becslése szerint a 2006-2007-es prémiumszezonban a City befektetési és egyéb pénzügyi szolgáltatási területeken dolgozó alkalmazottai az előző évben kiosztott 7,4 milliárd fonthoz képest 8,8 milliárd font (3400 milliárd forint) jutalmat vihettek haza. A CEBR szerint az idei szezonban a City alkalmazottai közül 4200-an részesültek egymillió font feletti jutalomban, a tavalyi háromezer "prémiummilliomossal" szemben.

Peter Hain nem hiszi, hogy a citybeli alkalmazottak csak az ilyen mértékű prémiumokért dolgoznak ott. "Miért nem adják oda annak a 8,8 milliárd fontnak a kétharmadát jótékonysági célokra, vagy olyan rehabilitációs beruházásokra, amelyek a City bőségétől egy mérföldre élő munkanélküli fiatalok javát szolgálják?" - kérdezte a miniszter.

Hain alig burkoltan utalt arra, hogy a hatalmas prémiumokat esetleg jogi úton korlátozzák. A kérdés vagy önszabályozással, erkölcsi és társadalmi felelősséget mutató módon oldódik meg, vagy "más megoldások merülnek fel".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!