2p

Miután kenyérért, cukorért és más alapvető élelmiszerekért is órákat kell már sorban állni Venezuelában, sőt fokozódik a hiány is ezekből a termékekből, újabb elemmel bővült a nehezen beszerezhető cikkek listája. A készletek fogyása miatt már drasztikus árat kérnek egy csomag óvszerért is.

Az elmúlt időszakban egyre súlyosabb helyzetbe került Venezuela és úgy tűnik, hogy nincs megállás a lejtőn. Az olajárak csökkenése rendkívül érzékenyen érinti az ország gazdaságát, melynek bevételeinek döntő része az olajexportból származik. Így a fekete arany árának drasztikus zuhanása komoly problémákat okoz, olyannyira, hogy mára már 75 százalék az esélye annak, hogy a következő 12 hónapban a gazdaság a szakad szélére kerül.

Nicolas Maduro elnök ugyanis ahelyett, hogy megvágta volna a szociális kiadásokat, inkább az ország importját fogta vissza. Ennek eredményeként idén már dollárban kifejezve 42 százalékkal kevesebbet importálnak, mint tették azt 2012-ben a Bank of America becslése szerint. A gazdasági válság azonban az alapvető cikkek hiánya mellett egészségügyi válságot is eredményezhet.

Venezuela ugyanis kezd kifogyni az óvszerből és más fogamzásgátló termékekből a Bloomberg cikke szerint. Mostanra egy 36 darabos csomag ára 4760 bolivár, ami átszámítva kicsit több mint 200 ezer forint. Ez magyar viszonylatban még az átlagos havi nettó fizetést is meghaladja. Nem sokkal barátibb a 3 darabos kiszerelés ára sem, átszámítva 16,5 ezer forint (399 bolivar). Mindez persze a hihetetlen mértékben gyengülő venezuelai fizetőeszköz számlájára írható, ám akik rendelkeznek dollárral, szerencsésebb helyzetben vannak. A feketepiacon ugyanis a 36 darabos kiszerelés csupán 25 dollárba (közel 6700 forintba) kerül.

Kapcsolódó:
Fokozódik a krízis - élelmiszerhiány és kígyózó sorok

A kialakuló óvszerhiány nemcsak kellemetlen és kényelmetlen szituációkat okoz az esetleges sorban állás miatt, de igen veszélyes is, és még jobban visszavetheti az országot. Venezuela ugyanis Dél-Amerikán belül az egyik legmagasabb a nemi úton terjedő betegségek előfordulása, és a második legmagasabb az 1000 főre jutó tinédzserkori terhességek száma.

Mivel az országban illegális az abortusz, a fogamzásgátlók eltűnése a piacról megnövelheti a könnyen halálesetekhez vezető titkos orvosi beavatkozások számát is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!