2p

Az alacsony olajár és a hiperinfláció egészen furcsa helyzetet hozott létre a venezuelai mobilpiacon.

Venezuelában jelenleg közel 300 ezer bolívart (13 millió forint) kérnek egy iPhone 6-ért a hivatalos csatornákon keresztül, amely a 7325 bolívaros (320 ezer forint) minimálbér mintegy 41-szerese. 

Ez ugyanakkor a legkisebb baja a dél-amerikai országnak, ahol az alapvető javak is hiánycikknek számítanak, nem hogy a felső kategóriás telefonok. Az ország exportjának 95 százalékát az olaj teszi ki, annak ára pedig 50 százalékkal csökkent az elmúlt fél évben. Az éves inflációs ráta 69 százalék, aminek hatására persze mindenki az értékálló dollárt keresi - írja a Bloomberg.

Mialatt a mobilhasználók száma folyamatosan növekszik az országban, csak tavaly 4 százalékkal emelkedett, maga a piac a 2012-es 9 millióról, becslések szerint 4,6 millióra fog esni az idén. A legtöbben egyébként meg sem kísérelnek venni egy új telefont, mert amint azt előveszik az utcán, számíthatnak arra, hogy valaki erőszakkal fogja elvenni tőlük. Főleg, ha az egy minőségibb készülék.

Így járt többek között a Bloomberg cikkében megszólaltatott Maria Veronica Fernandez is, akitől egy Samsung Galaxy S4-et raboltak el még májusban. Miután látta, hogy az iPhone nem elérhető cél, vett egy alacsonyabb kategóriájú Galaxy Fame-et 17 ezer bolívarért, amely nem mellesleg a minimálbér 2,3-szorosa. Ez a döntés egyébként azért is hasznos, mert ezt talán kevésbé fogják elvenni tőle.

A bolívar hivatalos árfolyama 6,3 - 12 körül alakul a dollárhoz viszonyítva, a váltás azonban nem olyan egyszerű és nem mindenkinek adatik meg. A feketepiacon ennél nagyságrenddel magasabb árfolyam él, februárban például 197 bolívar volt egy dollár, de nemrég 465 bolívaron is kötöttek ügyleteket. Innen nem nehéz kitalálni, hogy akik hozzájutnak a dollárhoz kedvező árfolyamon, azok a feketepiacon busás haszonra tehetnek szert. Ha egyébként így számolunk, akkor 658 dollárért már meg is lehet venni a 300 ezer bolívaros iPhone 6-ot, ami már reális ár a készülékért.

Aki azonban ehhez nem fér hozzá, az megveszi a kínai telefonokat, mint a Huawei és a ZTE, vagy esetleg a dél-koreai Samsung valamelyik típusát.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!