2p

Zajlik az egyeztetés az ingatlanadó bevezetéséről, a politikai pártok három koncepció alapján egyeztetnek. Az egyik államháztartási szinten nullszaldósra „hozná ki” az ingatlanadó bevezetését, a másik szerint nettó 40-50 milliárd forint pluszbevétel folyhatna be, a harmadik bevezetése pedig akár nettó 150-200 milliárdot is jelenthetne - közli a Világgazdaság.

Őszre csúszhat a törvényjavaslat tárgyalása

Javában zajlik az ingatlanadó bevezetésének előkészülete - igaz, egyelőre csak ott tartanak a koalíciós pártok, hogy három forgatókönyv alapján egyeztetnek. Az egyik változat szerint államháztartási szinten nullszaldósra "hozná ki" az ingatlandó bevezetését, mivel az egyéb ingatlannal kapcsolatos (építmény-, telek-, luxus-, kommunális) adókat kiiktatnák. Ezekből évi 60 milliárd forint folyik be. A második variáció mintegy 100-110 milliárd forint bevételt hozna a helyhatóságoknak az ingatlanadóból, ez 40-50 milliárd forint nettó pluszbevételt hozhatna. A harmadik azonban már 150-200 milliárd forint beszedését jelentené.

Igaz, ez az adónem (ebben a formában) az újragondolt adórendszer jövőbeni gerincét adná, később kiváltaná a helyi iparűzési adót is, s ehhez a következő években emelnék az ingatlanadókulcsokat. Mindhárom változat számol mentességgel. Az ügyben még csak az első koalíciós egyeztetésen vannak túl.

Szocialista politikusok szerint a kabinet áprilisban vagy májusban adhatja áldását a tervre, a parlament pedig júniusban le is zárhatja a törvényjavaslat tárgyalását - sőt információink szerint a Pénzügyminisztérium is ezt szorgalmazza. Mások viszont azt mondják: az adótörvényekről ősszel tárgyal a parlament. Ugyanakkor a konvergenciaprogram 2008-as bevezetést tartalmaz - áll a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!