2p

A Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) 500 millió euró áthidaló kölcsönt nyújtott a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), jórészt ez az egyszeri tétel okozta a költségvetési szervek devizakifizetéseinek megugrását 850 millió euróra az idei első negyedévben, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az áthidaló hitel 6 hónapra szól, piaci kamatozású, és az NGM közlése szerint forrása az államnak a Magyar Nemzeti Banknál lévő devizabetétje volt, amely betét így átmenetileg csökkent.

Az 500 millió eurós kölcsön az MFB 2010-es éves beszámolójában is szerepel, mint az alapító határozata alapján nyújtott áthidaló tulajdonosi kölcsön, amely a fejlesztési bank 2006 márciusában kibocsátott 500 millió euró névértékű, idén március 24-én lejárt kötvény  visszafizetésére szolgált.

Egyebek közt az áthidaló kölcsön törlesztésével is összefügghet a hétfői bejelentés,  hogy az MFB május 16–20-a között prezentációs körutat tart nemzetközi intézményi befektetők részére. A BNP Paribas, az ING és a Societe Generale szervezésében Bécsben, Londonban, Amszterdamban, Hágában, Frankfurtban, Münchenben, Genfben és Zürichben találkoznak befektetőkkel.
Mint Nyiri János, az MFB szóvivője hozzátette, hasonló jellegű befektetői prezentációra legutóbb 2009 novemberében került sor.

Az MFB 2011. évi üzleti terve 1,1–1,2 milliárd euró összegű idegen forrás felvételével számol, amelyet nemzetközi fejlesztési intézetek által biztosított hitelek formájában és a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról készül bevonni, mondta hétfőn Nyiri János.

A fejlesztési bank 19,6 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta a 2010-es évet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!