A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az ipar teljesítménye, ezen belül a járműgyártás és az elektronikai ipar tovább bővül az év hátralévő részében - mondta Marczinkó Zoltán, az NGM kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
Megérkezett az első felújított metrókocsi
A KSH közlése szerint áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Marczinkó Zoltán kiemelte: a tárca becslését a beszerzésimenedzser-index javulása is alátámasztja. A helyettes államtitkár arról is beszámolt, hogy 2010. óta 24, 2014. január óta pedig 9 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye.
A tárca keddi közleményében megjegyzi, hogy a feldolgozóipar 13 alágából 11-ben emelkedést mértek. Az ipar kedvező teljesítménye főként az autóipar bővülő kibocsátásához, valamint az elektronika alág jelentős növekedéséhez volt köthető. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül döntő súlyt képviselő feldolgozóipar 6,1 százalékos emelkedést mutatott. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés közel egyharmadát képviselő járműgyártás kibocsátása 7 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest. A két meghatározó alágazat közül a közúti gépjármű gyártása kisebb mértékben, 2,7 százalékkal, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártása nagyobb mértékben, 12,2 százalékkal emelkedett. Ehhez hasonlóan, a járműgyártáshoz kapcsolódó gumiipar esetében is 4,7 százalékos növekedést mutatnak az adatok a tavalyi évhez viszonyítva.
MTI