2p

Három ország - Románia, Lengyelország és Ciprus - esetében az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a bírói testület szabjon ki rájuk pénzbüntetést az uniós jog megsértése miatt - közölte csütörtökön Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője.

A bizottság szóvivője ismertette, hogy a három ország esetében a bizottság a luxembourgi testülethez fordul, és rendkívüli módon azonnal pénzbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól. A kötelezettségszegési eljárások menete szerint ezt a bizottság csak akkor szokta kérni, ha az adott tagállamot a bíróság már elmarasztalta, de az nem hajtotta végre az ítéletet.

Románia esetében összesen napi 60 ezer eurós (18 millió forintos) bírság kiszabását kéri a bizottság, amiért Bukarest a gáz és áram piacának megnyitásáról szóló irányelveket nem megfelelően ültette át saját jogrendjébe. Lengyelország és Ciprus esetében pedig a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv alkalmazásával kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat a bizottság. Varsónak napi 130 ezer, a ciprusi kormánynak pedig napi 11 ezer eurós büntetést javasol a brüsszeli testület.

A szóvivő elmondta, hogy a javasolt bírságok megállapításánál az adott ország méretét, a jogsértés időtartamát és súlyosságát mérlegelte a bizottság, a bírság kiszabásáról és mértékéről pedig a luxembourgi bíróságnak kell kimondania végső szót. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a bírságot az erről szóló bírósági döntés napjától kell majd fizetni, és a három ország elkerülheti a büntetést, ha addig megfelelően átülteti jogrendjébe a kérdéses uniós irányelveket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!