1p

Ciprus nem kapta meg a kért segítséget Moszkvától, de továbbra is reménykedik benne és folytatja a tárgyalásokat - derült ki a szigetország pénzügyminiszterének pénteki nyilatkozatából.

Mihail Szarrisz a Bloomberg hírügynökségnek Moszkvából elutazása előtt úgy fogalmazott: "azt gondolom, hogy nem tudtuk megkapni azt a támogatást, amit szerettünk volna, a pénzügyi támogatást, amire számítottunk".

Hozzátette, hogy szerinte Oroszország további kölcsönt adhat Ciprusnak és felülvizsgálhatja a korábban, 2011-ben adott 2,5 milliárdos hitel visszafizetésének feltételeit. A ciprusi pénzügyminiszter úgy érvelt, hogy országa nem tud teljes mértékben lemondani a válság rendezését célzó segítségnyújtási változatról, de küldöttségének haza kell térnie, mivel Cipruson a helyzet komollyá vált.

Mihail Szarrisz szerdától tárgyalt Moszkvában a pénzügyi segítség reményében. Előbb Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterrel, majd Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszéléseket, de eredménytelenül. Mint a RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesült: sem a Gazprom, sem a Rosznyefty nem mutatott érdeklődést a ciprusi energiahordozók kiaknázására tett nicosiai ajánlat iránt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!