Ahogy javulnak a munkaerőpiaci statisztikák, úgy sokasodik a kormányzati nyilatkozatokban a teljes foglalkoztatottság kifejezés, melyet legelőször Orbán Viktor dobott be a köztudatba még 2014 elején. Ekkor jelölte meg célként, hogy mindenki, aki akar, dolgozhasson és saját munkából tartsa el magát és a családját. Azóta a célhoz "határidő" is társult, mégpedig 2018, pont a következő parlamenti választások éve.
A teljes foglalkoztatottság első említése óta tény, hogy rengeteget javultak a munkaerőpiaci statisztikák, a legfrissebb adatok szerint már 4,7 százalékos a munkanélküliség és több mint 4,4 millió a foglalkoztatottak száma. A statisztikákat ugyanakkor gyakran éri az a kritika, miszerint a módszertan torzítást eredményez azzal, hogy a közmunkások nem munkanélküliek, és ugyanúgy foglalkoztatottnak számítanak, ahogyan a külföldön dolgozók is.
Magyarország pedig így robog előre a teljes foglalkoztatottság felé, mintha az igazi problémák érdemi megoldását, valós gazdasági sikert jelentene. Az öröm már most is keserédes lehet, hiszen egyszerre van jelen a fokozódó munkaerőhiány és a munkanélküliség, noha utóbbi a teljes foglalkoztatottság mellett sem elkerülhetetlen. A munkaerőhiány azonban mélyebben gyökerező problémákat sejtet, melyeket a munkaerőpiac érdemi javulása érdekében mindenképpen meg kell oldalni. Ez viszont sokkal több időt igényel, mint amennyi szükséges még ahhoz, hogy statisztikailag elérjük a teljes foglalkoztatást. Bár nem kizárt, hogy a cél közelsége csak megtévesztő délibáb.
Ezek a legőrültebb munkák
Még 2014 elején Orbán Viktor azt mondta a teljes foglalkoztatottságról, hogy az 3,5 százalékos munkanélküliségi szintet jelent, 150 ezer munkanélkülivel. Hiába közeledünk azonban a teljes foglalkoztatottsághoz és csökkent mára 219 ezerre a munkanélküliek száma, a cél távolabb van, mint amennyinek tűnik.
A 219 ezer munkanélküli mellett a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis van 204 600 közfoglalkoztatott, akiknek jelentős hányada kétségkívül munkanélküli lenne, ha nem pörgette volna fel a kormányzat a közfoglalkoztatási programokat. Bár a cél nemes, miszerint ezzel vezessék át a régóta nem dolgozókat az elsődleges munkaerőpiacra, a gyakorlatban mégsem működik a dolog. Az érintetteknek nagyjából 15 százaléka tud tartósabban elhelyezkedni a program végeztével. A sikerráta növelése érdekében komolyan át kellene gondolni az átképzés lehetőségeit, az oktatás területét, illetve a munkahelyteremtést kiváltképpen azokban a régiókban, ahol szinte nincs is más, csak a közmunka.
Ilyen lesz az új 2000 forintos bankjegy
A hozzáadott érték szempontjából erősen véleményezhető közmunkások mellett van még 7000 olyan munkaképes korú magyar, aki szeretne dolgozni, de rövid időn belül még nem áll rendelkezésre. Ennél viszont jóval többen, 126 ezren vannak azok, akik rendelkezésre állnak, tudnának is dolgozni, de nem keresnek munkát. Utóbbi státusz hátterében a munkaerőpiacból való kiábrándulás és egyéni döntések egyaránt szerepelhetnek. Mindenesetre még 133 ezer olyan ember kallódik a piacon, akik aktivizálhatók lennének. Összesen 557 ezer munkaképes magyarról van szó, a teljes foglalkoztatottságot jelentő szint figyelembevételével 407 ezerről, akik elméletben akár magas hozzáadott értékű munkát tudnának végezni. Akadály előttük mindössze a megfelelő munkahelyek, netán a mobilitási hajlandóság hiánya.
Ilyen körülmények között a közeli teljes foglalkoztatottságról beszélni legfeljebb csak politikai lózungként értelmezhető, mintsem tekinthetnénk azt az igazi problémák megoldásának eredményeként.
Székely Sarolta
mfor.hu
