2014. január 7. 08:22

Tavaly novemberben az ipari termelői árak átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek az előző havi szinthez képest, a 2012 novemberit pedig 0,6 százalékkal haladták meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelői árak 0,7 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012 azonos időszakában.

Tavaly októberben az ipari termelői árak havi bázison 1,8 százalékkal estek, éves összehasonlításban 0,2 százalékkal nőttek. Egy évvel korábban, 2012 novemberében havi szinten 0,7 százalék csökkenést, 12 havi összevetésben 2,9 százalék visszaesést mértek. A KSH jelentése szerint novemberben az ipar belföldi értékesítési árai 1,3 százalékkal, ezen belül a feldolgozóipari ágazatokban 0,4 százalékkal csökkentek egy hónap alatt. A legnagyobb mértékben, 2,2 százalékkal a vegyi anyag, termék gyártásban, a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban (1,1 százalék), és az élelmiszeriparban (0,5 százalék) estek az árak. Nagyobb áremelkedést mértek a járműgyártás (1,3 százalék), a fa-, papír- és nyomdaipar (1,0 százalék), valamint az egyéb feldolgozóipar és javítás (0,9 százalék) területén. Nem változtak a gyógyszergyártás és a kohászat, fémfeldolgozás termelői árai.

A feldolgozóipar többi területén mínusz 0,4 százalék és plusz 0,6 százalék közötti árváltozást mért a KSH az októberihez képest.

A nagy súlyú villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban 2,8 százalékkal tovább mérséklődtek az árak a rezsicsökkentés hatására.

2012 novemberéhez viszonyítva a belföldi értékesítésben 1,9 százalékkal estek, a feldolgozóipari ágazatoknál összességében 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Az ipar forintban mért exportértékesítési árai 0,3, a feldolgozóipari árak 0,4 százalékkal nőttek novemberben az előző havihoz képest. A gép, gépi berendezés gyártása és az egyéb feldolgozóipar és javítás területeken (1,7-1,7 százalék) és a fa-, papír- és nyomdaiparban (1,4 százalék) emelkedtek leginkább az árak. Csökkenést regisztráltak a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás (1,5 százalék), a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás (0,5 százalék), az élelmiszeripar és a vegyi anyag, termék gyártás (0,2-0,2 százalék) területén. A feldolgozóipar többi ágában 0,2 százalék és 1,3 százalék között emelkedtek a termelői árak. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban 2 százalékos csökkenést regisztrált a KSH.

A jelentés szerint novemberben a forint az euróval szemben 1,0, az amerikai dollárral szemben 2,0 százalékkal gyengült októberhez képest.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva az ipar forintban mért export árai 2,1 százalékkal, míg a feldolgozóipari ágazatok árai 2,2 százalékkal nőttek.

A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül 2013 novemberében az előző hónaphoz képest az energiatermelő ágazatokban 2,3, a továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,4 és a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 0,1 százalékkal alacsonyabb, míg a beruházási javakat gyártó ágazatokban 0,5 százalékkal magasabb árakat mért a KSH.

Az előző év novemberi szinttel összehasonlítva az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 3,2 százalékkal csökkentek, a beruházási javakat előállító ágazatokban 1,9, a fogyasztási cikkeket gyártókban 1,4 százalékkal nőttek az árak.

MTI