2p

New York államban számos helyen évente kétszer a divatáru kiskereskedőket egy hétre mentesítik a 4 százalékos állami értékesítési adó befizetésének terhétől. Ennek feltétele, hogy 110 dollárnál alacsonyabb egy-egy tétel ára, amit értékesítenek.

A kiskereskedők nagyon kedvelik e mentességi időszakot a nagy bevásárlási időszakok után, például így január végén, február elején, mert gyakorlatilag ki tudják pucolni felesleges raktárkészleteiket és nem feltétlenül csak az ő zsebükre megy a kiárusítás. Van, ahol az állami mentességet a helyi kisebb önkormányzat szintjén még megtoldják további adómentességgel, úgyhogy a vásárló lényegében legalább 8 százalékkal olcsóbban vásárol ezen intézkedéseknek köszönhetően.

Az ilyen adómentesítési időszak egyik célja, hogy segítse a máskülönben az év elején pangó forgalmat. A kiskereskedők annak örülnének, ha nem létezne ez az állami kereskedelmi adó, de New Yorkban csalatkozniuk kell, mert már most tudott, hogy a 4 százalékos adókedvezményének intézményét április elejétől eltörlik. Ennek oka lehet, hogy nem csak a divatárusok dobnak be a holtszezonban kedvezményeket, hanem a kedvezményt nem élvező áruk forgalmazói is adnak akár 8 százalékos árengedményeket a vevőknek. Ezek szerint nem kell adókedvezmény, hogy olcsóbban árusítsanak.

Az adócsökkentéssel egy hét alatt New Yorkban a vásárlók több mint 36 millió dollárt takaríthatnak meg, miközben a kiskereskedők a csökkentéses időszakra 20-25 százalékos forgalomnövekedést jeleztek, ezért sokan érvelnek az értékesítési adókedvezmény fenntartása mellett - írja az amerikai sajtó.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!