2p

Magyarországra látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden, hogy áttekintse a novemberben nyújtott 15,7 milliárd dolláros mentőcsomag felhasználását.

A washingtoni székhelyű IMF pénteki közleménye szerint Dominique Strauss-Kahn Budapesten egyeztetni fog "a nemzetközi gazdasági környezetről, valamint Magyarországnak az IMF által támogatott gazdasági programban elért haladásáról".

Az IMF vezetője találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Veres János pénzügyminiszterrel és Simor Andrással, az MNB vezetőjével. Ugyancsak találkozik Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, törvényhozók egy csoportjával, továbbá a magyar közélet néhány kiemelkedő képviselőjével.

Dominique Strauss-Kahn az IMF vezérigazgatójaként első ízben tesz látogatást Budapesten - közölte a Valutaalap. Pénteken napközben a magyar Pénzügyminisztérium cáfolta azokat az értesüléseket, hogy már Magyarországon van az IMF küldöttsége.

Piaci szereplők azt mondták, hogy a forint elmúlt két napban bekövetkezett gyengülése annak a következménye, hogy az IMF nincs megelégedve a készenléti hitelcsomaggal kapcsolatos feltételek teljesítésével. A korábbi információk szerint a megállapodás első rendes felülvizsgálatára februárban kerül sor.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!