10p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Immár hivatalosan is befektetésre nem ajánlott ország vagyunk, ma ennek minden negatív következményével szembesülhetünk. Kövesse a nap eseményeit percről percre az mfor.hu-n!

19:00
Késő délutáni sajtótájékoztatóján Matolcsy György azt mondta, "gyakran az az érzésünk, hogy hadművelet folyik Magyarország ellen, az állampapírpiac, a forint és a CDS-piac is erre utaló jeleket mutat". A miniszterelnök és a gazdasági miniszter egyébként kétféle tanácsot kapott a 11 közgazdásztól.

17:20
A BUX végül 3, az OTP 6, az FHB 5,3, a Mol 2,5, a Telekom 3,3 százalékkal zuhant. A jelentősebb papírok közül csak a Richter úszta meg a napot, a gyógyszerpapír stagnálni tudott.

15:20
A Barclays szerint a leminősítés következményeként a magyar piacokon korlátozott hatásnak szabadna csak érvényesülnie, mivel a felzárkózó térségre szakosodott intézményi befektetők számára a portfolióikban szereplő adósságok hitelminősítői besorolása általában nem korlátozó tényező. A bank szerint hazánk technikailag változatlanul befektetési ajánlású adós.

14:47

"Rövidesen a többi hitelminősítő is követheti a Moody's példáját a megnövekedő finanszírozási nehézségek miatt" - vélik a Nomura londoni elemzői Magyarország kilátásairól. A jövő heti kincstárjegy- és kötvényaukciók lesznek a kulcsfontosságú tesztek az ország számára a szakemberek szerint, emellett fontos lesz a piaci reakció a jövő hét elején, amikor az amerikai szünnapok után visszatér a likviditás. "Attól tartunk, hogy Magyarország egy végzetes hullámba kerül. Bár most sokkal valószínűbb egy kamatemelés az MNB keddi ülésén, de továbbra sem mondható biztosnak, hogy ezt a Monetáris Tanács tavasszal kinevezett új tagjai is támogatni fogják" - áll a Nomura pénteki elemzésében.

Az elemzők szerint a leminősítés sokkal sürgősebbé tette, hogy hazánk megállapodjon az IMF-fel egy teljes készenléti hitelcsomagról, azonban továbbra sem gondolják, hogy könnyű lesz megegyezni a Valutaalappal. 

14:12

Magyarország leminősítése után jelentősen emelkedtek a kötvényhozamok a másodpiacon, a magyar papírokért bő fél százalékkal kellett többet fizetni, mint tegnap. Jó hír viszont, hogy egyik futamidő hozama sem érte el a 10 százalékot. 

13:47

Csúcsot döntött a magyar CDS-felár: a CMA Datavison honlapján található adatok szerint 644,45 bázisponton kereskedtek az ötéves törtlesztésbiztosítási felárunkkal.

13:27

Közben húztak egyet a forinton: most 315,14-nél áll az euró jegyzése. A dollárral szemben 237,74-ig kapaszkodtunk vissza, a frank pedig 257 forintba kerül.

12:35
"A jelen helyzetben megnőtt a valószínűsége annak, hogy a Standard & Poor's előbb cselekszik, hiszen a 2008-as hitelválság miatti kompenzációs cselekedeti nyomás alakult ki a hitelminősítők között", véli Pálffy Gergely, a Solar Capital elemzője. Ha igaza van, akkor az S&P sem fog februárig várni, hiába tett rá tegnap ígéretet.

11:50
Kis nemzetközi kitekintő: Olaszország pénteki aukció során 6 hónapos kincstárjegyeket és 2 éves papírokat értékesített hosszú távon finanszírozhatatlan hozamok mellett. Előbbit 8 milliárd euró értékben 6,5, utóbbit 2 milliárd értékben 7,8 százalékon (!). Eurózóna tagország még sohasem fizetett ennyit kötvények után.

Az euró esik tovább a dollárral szemben, a francia hozamok is masszívan menetelnek felfelé.

11:40
A másodpiacon jelenleg 70-100 bázispontos hozamemelkedés látszik a magyar kötvényeknél, így a papírok nagy része 9,5-10 százalék közötti sávban mozog - közölte az mfor.hu kérdésére egy kötvénykereskedő. 

11:02
A Magyar Nemzeti Bank ahogy a múltban sem, most sem kívánja kommentálni az egyes hitelminősítők döntését - közölte a jegybank sajtóosztálya.

10:53
"Bő két hónap alatt kell megegyezésre jutni az IMF-fel, úgy, hogy a kormány meglehetősen szorult helyzetben van, gyakorlatilag alkupozíció nélkül, az MNB-nek sincs túl sok hatékony ellenszere a forint stabilizálására" - vélik a Commerzbank elemzői. A szakemberek azt is hozzáteszik, hogy az ortodoxnak mondható Bokros-csomag eredményei emeltek bennünket a befektetési sávba, míg az elmúlt lassan 10 év eladósodottságot növelő gazdaságpolitikája és a mostani nem-ortodox intézkedések hatására kerültünk vissza junkba.

10:33
A 4cast elemzői szerint 50 bázispont kamatemelést hajt végre jövő keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

10:32
A forint is visszakapaszkodott a reggeli történelmi rekord közeli árfolyamhoz képest. Az euró most 316 forint körül áll, a dollár szintje 238,18, míg a svájci frank 257,16 forintot ér.

10:25
"Aki ismeri az ország valós állapotát, a nyitottságából adódó sebezhetőségét, az nem áll neki a láncos kutyákat idegesíteni azzal, hogy a kerítésen ide-oda húzza a botot. A kutyák idegesek lettek, és nekünk ugrottak" - írja péntek reggeli értékelésében Varga Péter, az mfor.hu állandó külsős szerzője, az Erste Sparinvest alapkezelője. 

10:23
A kezdeti optimizmus után hirtelen nagyot fordult a világ Európában: most már a londoni FTSE 0,73 százalékkal tegnapi értéke alatt áll, míg a frankfurti DAX 0,83 százalékkal van tegnapi értéke alatt. A francia CAC 40 0,67 százalékot esett, míg régiónkban a varsói WIG 20 1,42 százalékos mínuszt mutat.

Eközben a BUX index 4,1 százalékos esésben van, továbbra is az OTP a nap vesztese 7 százalékos mínusszal 2830 forinton. Ezzel a bankpapír vészesen közelít a 10 százaléákos zuhanáshoz, ami átmeneti felfüggesztést jelentene.

10:07
Ma délután 3 órakor Orbán Viktor 11 közgazdásszal egyeztet, ami után sajtótájékoztatót tartanak, amirő az mfor.hu is beszámol majd.

10:05

1 óra kereskedés után a BUX 3,3 százalékos esésben áll. A legnagyobb mértékben a bankpapírok esnek; az OTP 5,4, az FHB 4,5 százalékkal értékelődött le. A Mol 3,8, a Telekom 1,8, a Richter 0,6, míg az Egis 2,15 százalékos esésben van.


10:04

Mint minden ilyen esetben, az OTP és az FHB részvényei sínylik meg leginkább a döntést, mivel ezek a papírok a legérzékenyebbek az általános piaci hangulatváltozásra - írják péntek reggeli elemzésükben az Equilor szakemberei. A bóvli kategóriába kerülés emellett más részvényekben is eladási hullámot hoz, főként azért, mert a részvényekre vonatkozó értékelési modellekben a megugró kockázati felár miatt is vastagabban fog majd a ceruza (alacsonyabb célárfolyamok várhatóak). Mindamellett a bankok forrásbevonási költségei és a hitelkamatok is megugorhatnak egy ilyen környezetben, ami szintén kedvezőtlenül hat a részvények megítélésére.

"A kötvénypiacon két hónapja tart a hozamemelkedés úgy, hogy közben mérsékelt tőkekivonás zajlott. A mostani döntés alapján arra számítunk, hogy felgyorsul a tőkekiáramlás, ennek megfelelően tovább csökken a külföldiek kezében lévő 3763 milliárd forintos állomány. A hozamgörbe kapcsán úgy véljük, hogy egyrészt az egész hozamgörbe feljebb tolódik, másrészt meredekebbé válik a hosszú oldali (10/15 éves lejárat) hozamok markáns ugrása miatt" - olvasható az értékelésben.

Az EUR/HUF esetén az elemzők nem lennének meglepve, ha 320 fölé lendülne a jegyzés, amit a jegybank forintvételekkel kompenzálhat. Kamatemelése csak akkor számítunk, ha huzamosabb ideig mutatkoznak pánikszerű reakciók a forintpiacon. A piaci szereplők egyelőre 100 bázispont körüli kamatemeléssel kalkulálnak 2-3 hónapos időtávon. A mostani bejelentést követően arra számítunk, hogy még inkább a kamatemelés felé mozdul el ez a piaci szegmens, bár jegybanki kamatemeléssel csak akkor számolunk, ha huzamosabb ideig mutatkoznak pánikszerű reakciók a forintpiacon.

9:49

"Sokan abban bíztak, hogy az IMF-fel való megállapodási igény múlt heti bejelentésével elkerülhető lesz a leminősítés, azonban ez túl későn jött, illetve a piacnak kétségei vannak afelől, hogy Magyarország teljesíti-e a Valutaalap szigorú feltételeit" - nyilatkozta a Bloombergnek Charles Robertson, a Renaissance Capital londoni elemzője a leminősítés hátteréről. 

9:40

A magyar CDS-felár nem emelkedett jelentősen a leminősítés hatására, a CMA Datavision adatai szerint jelenleg 605 bázispont az ötéves felárunk a tegnap délutáni 603 pont után.

A vezető európai részvényindexek biztató teljesítménnyel nyitottak Magyarország leminősítése mellett is: a londoni FTSE ugyan  0,14 százalékos mínuszban áll, a frankfurti DAX 0,31 százalékos plusszal kezdett, a francia CAC 40 pedig 0,07 százalékkal áll tegnapi értéke felett. A BUX is ledolgozott valamennyit a hátrányából, most 2,35 százalékos mínuszban van.

9:30

"Mivel a hazai piacon már bő egy hónapja aggódnak a befektetők a leminősítésa miatt, illetve a forint és a hazai papírok hetek óta alulteljesítők, a leminősítés feltehetően nagyrészt beépült az árfolyamokba, azonban így is negatív reakció várható, ami feltehetően csak átmeneti lesz. A lépés ugyanakkor felgyorsíthatja a reformok kidolgozását, illetve az IMF-fel való tárgyalásokat, ami később stabilizálhatja a hazai gazdaság megítélését. Sokat javítana a megítélésen, ha az euróövezet is képes lenne megoldani az adósságválságot" - írja péntek reggeli kommentárjában Suppan gergely, a Takarékbank elemzője. 

9:17

A magyar leminősítés híre bejárja a világot: a CNBC reggeli élő adásában foglalkoztak a szakértők a témával, míg a Bloomberg címlapján szintén Magyarországé a vezető anyag, amire ritkán van példa. 

9:05

A Moody's döntése után 3,47 százalékos mínuszban nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, melyet főleg az OTP több mint 6 százalékos zuhanása húz vissza. A bankpapírok így most 2860 forintot érnek a piacon. 

9:00

"Nem tartom indokoltnak a Moody's lépését, mert Magyarország fundamentumai nem rosszak, sőt jobbak, mint néhány környező országé" - mondta Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának fideszes elnöke egy reggeli televíziós műsorban.

 "Azt érezzük, hogy hetek óta egy koncentrált és erős támadássorozat folyik a forint ellen, s úgy gondolom, hogy a  Moody's lépése, amit nem tartok indokoltnak, ebbe a körbe tartozik" - fogalmazott a Fidesz politikusa. (MTI)

8:55

Kishíján új mélypontra esett mostanra a forint az euróval szemben. Jelenleg kicsivel 317 felett kereskednek a közös valutával, néhány hete 317,60 körül volt a mélypont a forint számára. A Moody's döntésének hatására a dollárral szemben 237,69-ig, a svájci frankkal szemben pedig 258,10-ig gyengült a forint reggelre.

Háttér

Péntek hajnalban jelentette be a Moody's, hogy az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Ba1"-re rontotta a magyar besorolást, ráadásul további negatív kilátással, ami egy esetleges újabb leminősítés előszele szokott lenni. Vagyis még azt a kegyet sem kaptuk meg a hitelminősítőtől, hogy pozitív vagy semleges kilátást fogalmazzon meg a bóvli kategóriára. A "Ba1" ugyanis már a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategória teteje.

A Moody's indoklása szerint növekszik a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy Magyarország teljesíteni tudja-e a költségvetési konszolidáció és a közadósság-csökkentés középtávú célkitűzéseit, különös tekintettel a magyar gazdaság egyre korlátozottabb középtávú növekedési kilátásaira.

Néhány órával korábban a Standard & Poor's úgy nyilatkozott, hogy megvárja az IMF-fel való tárgyalások lezárását a magyar adósságbesorolás változtatásakor, vagyis ők februárig kivárhatnak. A harmadik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings egyelőre nem szólalt meg Magyarországgal kapcsolatban.

"Mivel a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium péntek reggel. A közlemény kiemeli, hogy a döntésnek nincs alapja, mert az elmúlt másfél évben a magyar gazdaság legtöbb területén minden külső nehézség ellenére kifejezetten kedvező irányú változás következett be: 2011-ben többlettel zár majd a magyar költségvetés, a folyó fizetési mérleg szufficites.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!