2p

Újabb büntetést kap a JP Morgan Chase (JPM) pénzügyi szolgáltató, most 2,5 milliárd dollárt kell kifizetnie az amerikai pénzügyi felügyeleti hatóságoknak, mert nem értesítette őket, mikor gyanakodni kezdtek, hogy a csalásért 150 év börtönre ítélt Bernard Madoff valamilyen illegális tevékenységet folytat - írta az angol Financial Times napilap.

A lap forrásai szerint küszöbön áll a megegyezés a JPM és a manhattani ügyészség, valamint az amerikai pénzügyminisztérium között. A vádak szerint a JPM tudott arról 2008-ban, hogy Bernard Madoff érintett lehet egy piramisjáték ügyben, de nem értesítették megfelelő módon a hatóságokat.

A JPM már 2007-ben sejtette, hogy Madoff egy piramisjáték szervezője, bírósági iratok szerint egymás közt beszéltek is erről a cég felső vezetői. A JPM azonban nem lépett, mert miután John Hogan vezető kockázati igazgató beszélt Madoffal, úgy ítélték meg, hogy nincs akadálya a szokásos üzletmenet folytatásának.

2008-ban viszont változott a helyzet, a JPM jelezte az Egyesült Királyság felügyeleti szerveinek, hogy a Bernard Madoffnál elhelyezett befektetések hozama "túl jó, hogy igaz legyen". Az USA-ban azonban nem tettek ilyen bejelentést, és Madoff számláit se zárolták, ezért indult eljárás a szervezet ellen.

A JPM több éven keresztül alaptalannak nevezte azokat a vádakat, amelyek Bernard Madoffal hozták őket összefüggésbe. Jamie Dimon vezérigazgató viszont ezen a héten jelezte, a bank azt szeretné, hogy befejeződjön a jogvita, ezért még fizetni is hajlandóak.

"Más dolgok is vannak még. Ma olvashattak Madoffról az újságokban. Néhányat ezekből a dolgokból le kell tudnunk, hogy végezhessük a dolgunkat. Az a feladatunk, hogy világszerte kiszolgáljuk az ügyfeleinket. Tehát azt akarom, hogy (már) legyen mögöttünk ez a dolog" - idézte a Financial Times a vezérigazgatót.

A lap információi szerint a 2,5 milliárd dolláros büntetésből 1 milliárd az ügyészségen keresztül a Bernard Madoff által megkárosított emberekhez fog jutni. A fennmaradó rész a pénzügyminisztériumhoz kerül a különböző jogsértések és feltételezett pénzmosás ellentételezéseként.

Madoff összesen 20 milliárd dollárt szedett össze, míg 2008-ban véglegesen összeomlott befektetési piramisjátéka. Az elmaradt hozamokkal együtt 65 milliárd dolláros kárt okozott. 2009 márciusában szabadságvesztésre ítélték.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!