2p

A vállalatok most készítik éves terveiket, ami az utóbbi idők árfolyammozgását figyelve egyáltalán nem könnyű feladat. Az elemzők egyelőre erősen keresik nemzeti devizánk mindenkit váratlanul ért erősödésének okát. A magyarázat sok, hihető prognózis viszont annál kevesebb, írja a Napi Gazdaság.

Miközben a korábbi elemzői előrejelzések mára mind megdőltek, a cégek számára igen komoly a tét. Az év során ugyanis az euróhoz viszonyított leggyengébb és legerősebb pozíció között 34,3 forintnyi volt az eltérés, ami 12-14 százaléknyi különbséget jelent. Ez pedig pozitív és negatív irányba is alaposan átfordíthatja a jelentősebb devizakitettségű cégek üzemi eredményét. Ilyen körülmények között logikusan szaporodik azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek fedezik árfolyamkockázataikat.

Akad exportáló, amely - mint a Napi Gazdaságnak elmondta - a jelentős költségek miatt valószínű, hogy hamarosan lemond erről, ismét előtérbe helyezve a hazai piacot, ami persze létszámcsökkentéssel, sőt vélhetően üzembezárással is együtt jár majd.

A bankoknál a fedezeti aktivitás alakulásával kapcsolatban jelentősen eltérnek a tapasztalatok, ám összességében a társaságok erőteljes reagálása érzékelhető. Az árfolyamváltozásoknak kitett cégek mind az euróra, mind a dollárra egyre gyakrabban kötnek fedezeti ügyletet, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!