Gary Becker, az 1992-es közgazdasági Nobel-díj kitüntetettje, a chicagói egyetem professzora és Kevin Murphy, a Hoover Institution vezető kutatója a "Nehogy a kúrába haljon bele a kapitalizmus" című elemzésben azt írta: a recesszió okozta vagyonvesztést az elmúlt három évtizedben végbement óriási vagyonteremtéssel és jóléti vívmányokkal összefüggésben kell vizsgálni.
Kimutatásuk szerint 1980 és 2007 között a világgazdasági össztermék (GDP) reálértéken hozzávetőleg 145 százalékkal - éves átlagban 3,4 százalékkal - emelkedett. "A kapitalizmus úgynevezett kapzsisága", amely az üzletembereket és az ambiciózus alkalmazottakat vezérli, százmilliókat emelt ki a súlyos szegénységből, és a kapitalizmus szerepe látszik a kínai és indiai jövedelemnövekedésben is, annak nyomán, hogy e két országban piaci reformokat vezettek be.
A szerzők szerint a mostani recesszió okozta veszteségek is elhalványulnak az elmúlt évtizedek "nagy eredményei" mellett. Még abban az esetben is, ha a jelenlegi válság depresszióvá fajul, és a világszintű GDP-érték 2008-2010 között 10 százalékkal zuhan, a nettó globális GDP-növekedés mértéke az 1980 és 2010 közötti harminc évben 120 százalék - éves átlagban 2,7 százalék - lenne.
Ez az egy főre jutó reáljövedelem csaknem 40 százalékos emelkedését jelentené, azzal együtt is, hogy a világ népessége évente 1,6 százalékkal nőtt ugyanezen időszakban, fejtegeti a két amerikai tudós.
Az elemzés szerint még a szabadpiac híveinek körében is általános, ugyanakkor téves az a nézet, hogy jobb mindenképpen tenni valamit a gazdaság érdekében, mint nem tenni semmit. A két szerző úgy véli: minden beavatkozás puszta természeténél fogva inkább árt, semmint használ, növelve éppen azokat a bizonytalanságokat és kockázatokat, amelyeknek egyébként is jelentős szerepük van a mostani visszaesésben.
A kormányzati válaszlépések megmutatták, hogy a segítő célú beavatkozások is fokozhatják a problémákat. Még a jól felkészült gazdaságpolitikai döntéshozók is hibát hibára halmoznak 2007 augusztusa óta, áll az elemzésben.