2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ukrajna gazdasága 17,6 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte az ukrán statisztikai hivatal pénteken.

Negyedéves összevetésben 6,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) január-márciusban. Az ukrán gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott tavaly, miután 2013-ban stagnált. A tavalyi negyedik negyedévben a GDP 15,2 százalékkal csökkent 2013 azonos időszakához képest, míg a harmadik negyedévben 5,1 százalékos, a másodikban 4,6 százalékos, az elsőben pedig 1,1 százalékos volt a visszaesés. Tavaly az éves infláció 24,9 százalék volt.

Az idei első negyedévi gazdasági teljesítmény csökkenésének mértéke kicsit rosszabb lett a vártnál. Az ipari termelést tönkretette a Kelet-Ukrajnában, az ország ipari központjában dúló véres konfliktus, a fogyasztást pedig lefelé húzta a magas infláció és a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának összeomlása. Márciusban a kiskereskedelmi forgalom 31 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Ukrajnában 45,8 százalék volt a márciusi éves infláció a februári 34,5 százalék után. Elemzők arra számítanak, hogy az év hátralévő részében javulni fog a helyzet, a gazdaság az első negyedévben elérte a mélypontot.

Az ukrán kormány a Nemzetközi Valutaalappal összhangban arra számít, hogy idén 5,5 százalékkal csökken a GDP. A Világbank, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyaránt 7,5 százalékos visszaesést prognosztizál.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!