2015. október 21. 04:37

Az év első kilenc hónapjában az adóhatóság 900 ezer alkalommal kísérelte meg leemelni az adósságot felhalmozó cégek és magánszemélyek bankszámláiról a közkasszát megillető összegeket - írja szerdai számában a Magyar Idők.

Kis Péter András, a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a lapnak elmondta: a két éve működő elektronikus rendszer segítségével a hatóság akár egy-két nap alatt megtudhatja az összes hazai pénzintézettől, tart-e ott bármilyen formában pénzt az államnak tartozó magánszemély.

Közlése szerint 2015 első háromnegyedében a NAV több mint 2,6 millió esetben kért információt a bankoktól a köztartozók listáján szereplők ügyeiben, 700 ezerrel több alkalommal, mint az előző év azonos időszakában, s az intézmények válaszaiból 90 ezer értékes információhoz jutottak hozzá a köztartozások behajtásáért dolgozó hivatalnokok.

Hozzátette: több tízezer esetben a késedelembe eső magánszemélyek jövedelmének egy részét irányította magához a szervezet, sok ezer ügyben ingóságokat igyekezett lefoglalni a hatóság, amely mintegy húszezer alkalommal vont el járművet, számos esetben pedig ingatlannal jártak el ilyen módon.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.