2p

Az elmúlt napokban sorra napvilágot látnak különböző becslések arról, vajon a gazdasági válság egyik következményeként mennyivel csökkenhet a foglalkoztatottak száma. A FigyelőNet internetes lap pénteken gazdaságkutató szakemberek közreműködésével összegyűjtötte a tíz válságbiztos foglalkozást, amelyeket szinte biztosan nem sújt a válság, sőt még jól is jön nekik.

Az összeállításban aligha meglepő, hogy az energia- és élelmiszeripari álláshelyek biztosnak látszanak, hiszen a visszaeső fogyasztásban az étel és a fűtés biztosan a lista végére kerül. Ugyanígy az egészségügyhöz kapcsolódó álláshelyek is kevésbé kitettek a gazdaság lejtmenetének, így például kórházi nővérekre és a patikusokra továbbra is éppen akkora, vagy még nagyobb  szükség lesz mint eddig.

A rendőrök is megtarthatják állásukat, hiszen a romló életfeltételek közepette aligha valószínű a bűnözés csökkenése. Ha a romló életfeltételek miatt emelkedik a bűnözés, fokozottan szükség lehet személy- és vagyonőrökre, így akár ők is nyerhetnek a válságon.

Valószínűleg nem panaszkodhatnak majd a gyorskölcsönügynökök, hiszen megnehezedik ugyan a hitelhez jutás, de a rövid lejáratú, csillagászati kamattal kiadós hasznot biztosító forinthitelek iránti kereslet megmarad. A pénzbehajtóknak és a zálogházi becsüsöknek sem kell külön forgatókönyvet kidolgozniuk a válságra, sőt a recesszió nyertesei is lehetnek.

A kocsmai pultosoknak sem kell félniük állasuk elvesztésétől, hiszen a drága és igényes szórakozás helyett előtérbe kerülhetnek az olcsó helyettesítő termékek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!