4p

Zömében a közfoglalkoztatók követnek el hibákat a közfoglalkoztatási programok során, ám van, amikor maga a közmunkás él vissza a rendszerrel - derül ki a Belügyminisztérium összefoglalójából.

Tavaly összesen 4306 terv szerinti ellenőrzést folytattak le a kormányhivatalok, ezen felül még 521 esetben a járási hivatalok vizsgálták a közfoglalkoztatási programokat, 255 esetben pedig megkeresés, illetve panasz miatt indítottak ellenőrzést - derül ki a Belügyminisztérium 2016-os öszefoglalójából. A közzétett dokumentum szerint 30 közfoglalkoztató esetében visszfizetési szankciót szabtak ki.

Általánosságban azonban az ellenőrzések megállapították, hogy a programok a szabályok betartásával, a köz érdekében kerültek lebonyolításra és "jelentősen hozzájárultak az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak foglalkoztathatóságának növeléséhez". Kivételek azonban mindig akadnak, ezek közül az eseti problémák közül szemezgettünk.

Csak papíron voltak a paprika ültetvényen

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a közmunkások a közfoglalkoztatóval szerződéses jogviszonyban álló vállalkozó földterületén dolgoztak, papíron eközben az önkormányzati paprika ültetvény volt a "munkahelyük". Szankcióként az önkormányzatnak részben vissza kellett fizetnie a támogatási összeget, 35,3 millió forintot.

(Fotó: MTI)

Konyhai kisegítő közmunkások

A fentihez hasonló eset történt akkor, amikor a közfoglalkoztató 9 közmunkása az ellenőrzés időpontjában egy egyéni vállalkozó által üzemeltetett konyhán dolgoztak kisegítőként. Szankcióként a közmunkások jogviszonyát felfüggesztették a foglalkoztatónak pedig a támogatás kamatokkal növelt összegét vissza kellett fizetnie, közel 390 ezer forintot.

Furcsa traktor-vásárlás

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a közfoglalkoztató az önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit kft-től vásárolt egy kistraktort a mezőgazdasági programelem keretében vállalt feladatok elvégzéséhez. Történt mindez 2016 novemberében, viszont a foglalkoztató olyan traktort vásárolt, mely 2013 közepe óta nem rendelkezi műszaki vizsgával, sem törzskönyvvel. Vagyis a vásárolt traktornak nem volt olyan dokumentuma, mely bizonyította volna, hogy biztonságos munkavégzésre alkalmas. Így a vásárláshoz folyósított támogatás kamattal növelt összegét, 1,67 millió forintot kellett visszafizetni.

Helycserés támadás

Adott településen 3 fő esetében szabálytalan foglalkoztatás történt, hiszen kiderült, hogy két közmunkás külön megállapodás alapján járt be dolgozni, a fizetésüket azonban visszatartották, melyet a közfoglalkoztató más cél célokra használta fel. Egy közmunkás helyett pedig az apja járt be dolgozni. 2,3 millió forintot kellett ebben az esetben visszafizetni.

Noha a kiragadott esetek zöméban a támogatás visszaélésével kapcsolatosak, sok esetben a közfoglalkoztatók és a közmunkások viszonya sem nevezhető felhőtlennek.

A dokumentum szerint

  • a közfoglalkoztató képviselője gyakran fenyegetőzik azzal, hogy vendégmunkásokra cseréli le a falubeli közfoglalkoztatottakat,
  • a közfoglalkoztatottak nem mehetnek táppénzre,
  • volt, amikor bejelentő sérelmezte, hogy a paradicsom szedésénél napi norma mennyiséget írt elő a közfoglalkoztató, és annak nem teljesítése esetén fegyelmi adását helyezte kilátásba,
  • a közfoglalkoztatott helyett a családtagja jár dolgozni
  • a közfoglalkoztató családtagjait/rokonait/barátait alkalmazza a közfoglalkoztatási programban, kivételezettként viselkedik velük (nem kell bejárniuk dolgozni, vagy ha be is járnak, nem végeznek érdemi munkát),
  • a közfoglalkoztatottak napi 8 óránál többet dolgoznak, hétvégén is történik munkavégzés.

Feljelentések is történtek

A BM tájékoztatója szerint 6 megyében 12 közfoglalkoztatót érintően feljelentést is tettek, melyek okai között szerepelt:

  • a költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja,
  • hamis magánokirat felhasználás gyanúja,
  • számvitel rendjének megsértése,
  • sikkasztás bűncselekményének elkövetése gyanúja,
  • a közfoglalkoztatási program költségeire folyósított támogatási összeg támogatási céltól eltérő felhasználása.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!