2p

Megkezdődik a Quaestor-kötvényesek kárrendezése július 13-án, amikor a Befektető-védelmi Alapot (Beva) terhelő kártalanítási részt fizetik ki. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig (körülbelül 6 millió forintig) - közölte a QA hétfőn.

Közel 32 ezer ügyfélnek összesen 88 milliárd forintot fizetnek ki így a tájékoztatás szerint.

A Beva 110 milliárd forintos, 3 hónapos áthidaló hitelt vesz fel a jegybanktól a folyamatban lévő kártalanítási eljárások (Buda-Cash, Hungária Értékpapír Zrt., Quaestor) során szükségessé vált kifizetésekre - ismertetik a közleményben.

A QA személyre szóló levélben értesíti a befektetőket a benyújtott és elbírált igényük után járó kárrendezés összegéről, a kárrendezés számításának módjáról és a jelen szakaszban kifizetésre kerülő összegről - közölték.

A 100 ezer euróig (30 millió forintig) fennmaradó további követeléseket a QA időben eltolva tudja teljesíteni. Ennek a további közel 100 milliárd forintos kártérítési résznek a kifizetése ugyanis csak az Alkotmánybíróság döntése és az ahhoz igazodó, esetleg szükséges jogszabályi változások ismeretében folytatódhat.

A Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét a jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen, és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor ügyében március 11-én nyomozás indult, később a Nemzeti Nyomozó Iroda három személyt őrizetbe vett üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!