TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Február végéig mindössze 5.363 embernek utaltak vissza adót, szemben a tavalyi adatokkal, amikor ilyenkor már több mint 155 ezren juthattak hozzá adó-visszaigénylésükhöz.

Csaknem 600 ezer személyi jövedelemadó-bevallás érkezett meg az adóhatósághoz február végéig. A statisztikák szerint egyre többen rendelkeznek az egy százalék sorsáról és megduplázódott azoknak a száma, akik az internet segítségével adnak számot bevételeikről.

Február végéig mintegy 599 ezer személyi jövedelemadó-bevallás érkezett az adóhatósághoz, valamivel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezzel szemben 20 százalékkal több, 480 ezer az APEH által feldolgozott bevallások száma - közölte az APEH kedden.

Az adóhatóság nyilvántartásaiból kitűnik, hogy az idén február végéig mindössze 5.363 esetben utaltak vissza adót, összesen 315,5 millió forintot, miközben tavaly ilyenkor már több mint 155 ezren juthattak hozzá adó-visszaigénylésükhöz, mintegy 6,3 milliárd forint értékben.

Jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik a bevallásukat az APEH internetes honlapja segítségével töltik ki, az eddig beérkezett bevallások közül több mint 140 ezer készült így. Ez több mint a duplája az elmúlt évinek.

Többen mellékeltek adóbevallásukhoz az 1 százalékról szóló rendelkező nyilatkozatot is, a mintegy 600 ezer nyilvántartásba vett adóbevallásból több mint 145 ezerben volt rendelkező nyilatkozat, 55.514-ben egy, míg 90.083-ban két darab. A február végéig ellenőrzött bevallások közül 393.777 bizonyult jónak, ami mintegy 20 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az adóbevallás benyújtásának és az adótartozás megfizetésének a végső határideje március 22-e. (MTI)

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.