3p

Brüsszeli nyomásra módosította a kormány a regisztrációs adó értékcsökkentési kulcsait. Az új rendszerrel akár 90 százalékkal is csökkenhet az adó. Nem lesz ekkora anyagi megtérülése annak, hogy a faktoring engedményezése kikerül az áfakörből, de komoly jogbizonytalanságot szüntet meg.

Per vitte dűlőre a dolgot (táblázat)

Vagyis egy négyéves autó piaci értéke a felére esik vissza az eredeti árhoz képest, a regisztrációs adó viszont az avultatás után az eredetinek még mindig a 60-65 százaléka. Ez azt jelenti, hogy még mindig indokolatlanul drágább egy behozott használt autó. Bakó Zoltán szerint ennek az lesz a következménye, hogy továbbra sem lesz népszerű ez a kategória a vásárlók körében, pedig ezek a néhány éves járművek jelentősen hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a hazai 11 éves átlagéletkorú autópark fiatalodjék.

A fiatalításban persze más is érdekelt. A kormány célja azonban az, hogy a fiatal autókat ne külföldről hozzák be használtan, hanem itthon vásároljanak új autókat az emberek. Ennek előnyeiről a vásárlókat is igyekezett meggyőzni: a regisztrációs adóval. Az adó bevezetésekor ugyanannyi adót kellett fizetni a használt és az új autó után, ráadásul az import autókra egy extra, 25 százalékos szorzót is rátett a törvény. Vagyis adott estben az adók (regisztrációs adó, áfa) magasabbak voltak, mint az autó értéke. Egy nem túl korszerű, 1,3 literes autó regisztrációs adója 680 ezer forint, amihez hozzá kell számítani az áfát is.

A szabáyozást végül brüsszeli nyomásra módosította a kormány, mert a bizottság szerint a jogszabály korlátozza a versenyt. Az avultatási tábla az idei törvénybe került be, ám ezzel a történet még nem ért véget. Az Európai Bíróság ugyanis egy kereset kapcsán úgy döntött: az államnak a csatlakozásig, vagyis 2004 májusáig visszamenőleg meg kell fizetnie a jogtalanul beszedett regisztrációs adót.

A pert egy magánszemély indította eredetileg azért, mert az adóhatóság magasabb regisztrációs adót követelt tőle. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság saját hatáskörben döntött, hogy kikéri az Európai bíróság véleményét arról, összeegyeztethető-e egyáltalán a törvény a közösségi joggal. Az október eleji ítélet szerint nem, az államnak fizetnie kell. Ennek szabályozásáról egyébként már döntött a kormány, az erről szóló javaslat pedig már az Országgyűlés előtt van.

Az MGOE egyébként maga is bírósághoz fordult amiatt, hogy az avultatási kulcsok, noha be lettek vezetve, nem tükrözik a valós értékcsökkenést. Brüsszel júliusban küldött figyelmeztető levelet a magyar államnak ugyanebben a témában, ezért kell megváltoztatni a szabályozást. Az MGOE ügye egyébként még a hazai bíróság előtt van.

F. Szabó Emese

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!