2p

Kína elfogadta, hogy az országban működő vállalatok a jövőben a nemzetközi szabványokon alapuló számviteli rendszereket alkalmazzák. A lépés átláthatóbbá teszi az egyre inkább nyugatiasodó kínai gazdaságot.

Lou Jiwei pénzügyminiszter-helyettes szerdai bejelentése szerint Kína is adoptálja a legelterjedtebb számviteli standardot. A világ 100 országában elfogadott IFRS (International Financial Reporting Standards) elveire épülő rendszert a távol-keleti ország a gazdasági és üzleti élet nemzetközi vérkeringésébe való hatékonyabb részvétele miatt teszi magáévá - számol be a Financial Times.

A kínai számviteli rendszer átdolgozásában, és a nemzetközi elvek bevezetésében több elismert nemzetközi szakértő vett részt. A Pekingben tett bejelentésen pedig személyesen részt vett az International Accounting Standards Board elnöke, Sir David Tweedie.

A Chinese Accounting Standards System (CASS) néven bevezetésre kerülő rendszer ugyan nem az IFRS teljes leképzése, de alkalmazásra kerül benne minden fontos elv és szabály, így a nemzetközi szabványok alapján is értelmezhető lesz a kínai vállalatok tevékenysége. A szakértők szerint a helyi körülményekre "lefordított" rendszer 95 százalékban egyezik meg az eredeti nemzetközi szabvánnyal. A tőzsdén jegyzett cégek számára már 2007. január 1-től kötelező lesz a CASS használata, míg a többi vállalat számára hosszabb átállásra lesz lehetőség.

A szakértők szerint a nemzetközi elveknek megfelelő számviteli szabványok bevezetése igencsak időszerű volt, hiszen a világ legnépesebb országa immár nem csupán befektetési célpont, de az ottani cégek is figyelemre méltó felvásárlási ügyletek szereplői voltak. Elég csak a Lenovo informatikai céget, vagy az olajipari CNOOC akvizícióit említeni.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!