Az ipari termelés a munkanaphatástól megtisztított index alapján éves összevetésben 7,7 százalékkal nőtt januárban. Ez tavaly augusztus óta a legmagasabb szám. Emlékezetes, hogy akkor állt le a Suzuki két modelljének gyártása Esztergomban és azóta sokkal gyengébben teljesít a hazai ipar. A 7,7 százalék persze még messze van a tavalyi év első felének értékeitől, de bíztató, főleg annak tükrében, hogy a Vitara gyártását éppen csütörtökön jelentették be, tehát annak hatása majd csak a márciusi számokban tükröződik majd függően a termelés felfutásának gyorsaságától.
A havi összevetésű adat - folytatva a „hullámvonalat” – 4,3 százalékkal nőtt. A KSH főosztályvezető-helyettese szerint a járműgyártás mellett az energiaszektorban, és a vegyiparban is a szokásosnál nagyobb növekedés lehetett az év első hónapjában.
Emellett nem kizárt, hogy az előző hónapokhoz hasonlóan az Audi mozgatta a szálakat. Ahogy arról mi is írtunk korábban, a Győr-Moson-Sopron megyei termelés alakulása és az országos volumen között egyértelmű kapcsolat állt fenn. Hogy ez januárban is így volt-e, arról majd részletes adatok ismeretében tudunk biztosat mondani.
mfor.hu